Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)
KIS BÁLINT ÁLTAL KÉSZÍTETT MUNKA KÉZIRATBAN ÖSSZEÁLLÍTOTT TELJES FOGLALATJA - Kis BÁLINT: A szentesi reformáta ekklésia históriája. A szentesi reformáta ekklésia állapotja (Szemelvények) - Második kötet
fala feljebb rakásához, s november 11-ére felrakták a falat egész a felső kerek párkányig. Navara Ferenc kőműves-pallér bedeszkázta, hogy télen az eső, hó az épületnek ne ártson. Tavaszra kelvén 1826-ban felrakódott az őrszoba. Míg készült, Somogyi Péter és Német Ferenc a torony tetejéhez való fákat elkészítették részben új fákból, részben a régi torony veresfenyő gerendáiból. Nevezetesen ezen toronynak is ugyanazon veresfenyő az őrfája, mely a régi toronyé volt, csakhogy kétoldalról vasrudak vágattak bele, hogy erősebb legyen. Még alig fogtak a kőművesek munkájukhoz, hogy megjelenik nálunk minden hívás nélkül szegedi rézműves Dienes Antal, jó bizonyságok előmutatása mellett ajánlja magát tornyunk tetejének még ez esztendőben leendő rézzel való befedésére. Alkut tesznek vele oly móddal, hogy a gombot, vitorlát és csillagot az általunk veendő rézből 200 Frt-ért elkészíti, a többi munkát pedig 30 frtjával négyszögölenként becsületesen véghez viszi. Kötelezte magát, hogy a réztáblákat a hámorból maga kocsiján fogja hozzánk szállítani, réz és vasszegeket is fog venni a mi pénzünkön. Foglalóba adtunk neki 1500 Frtot. Ez az ember nemes ember volt, de cselekedeti nemtelenek voltak. Hússzor tett ígéretét hússzor nem teljesítette. A mi pénzünkön vett réztáblákat nagyobb részt EndrŐdnek tornyára verette fel. Ismét kért hát 2500 frtot rézre, és egy darabot sem vett, hanem kupeckedvén pálinkát vett rajta, és nekünk várakoznunk kellett utána másfél esztendeig darabban levő tornyunkkal és az itt levő kőművesekkel, mígnem pénzt csalhatott másunnan egy-egy kevés réz vételére, gyalázvánkárhoztatván legényeitől is, kik 2—3 hétig is kénytelenek voltak dolog nélkül itt tekeregni, míg elfogyván kevés rezük, ismét hozathatott nekik 40—50 fontot, melyet rendszerint éjszaka hozott be, s már reggelre mint a tolvaj, odébb állott, s mikor az unalmas várakozás, utánajárás, érette való költekezés után munkájának vége lett, annyi vas és réz szegeket tett számadásába, hogy a kamatra kért pénz anélkül, hogy csak egy krajcárt adott volna, a kamat 1 Frt 20 kr híján egészen oda lett. Ebből az esetből a következő időkben élők, kik ezt olvassák, megtanulhatják, hogy aki magát valamely munkára köti, kötve kell annak hinni; azért, hogy jó bizonyságlevelet eszközöl ki valahonnan, nem kell mindjárt szavahihető becsületes embernek tartani. Soha előre se foglalóba, se kölcsön mester embernek pénzt többet nem kell adni, mint amiért megszolgált. Ő adjon inkább felpénzt, mint aki vele dolgoztat. Az anyagnak megvételét nem kell rábízni, bárha ő is jelen van; és minden anyagot szorosan számbavéve kell keze alá adni. Minél többet igér maga felől, minél több szívességet kíván mutatni, annál gyanúsabb lehet egyenessége. Ha kétszer-háromszor nem teljesíti igéretét, hazug csalárd az, nem kell annak hinni. Hacsak lehet, kerülni kell a nemes emberrel való dolgoztatást. Ezeket a tanulságokat adta nekünk a Dienes rothadt emlékezete. Vajha hasznát venné a maradék. A gombon, csillagon, vitorlán, tűzön tett aranyozást ugyancsak szegedi ötvös, Bottyán János vitte véghez, aki mind ígérete beteljesítésére, mind helyes munkájára nézve annyival különb Dienesnél, amennyivel különb az arany a réznél.
