Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)

KORMOS LÁSZLÓ: KIS BÁLINT, A REFORMKORI TUDÓS - Lelkészi szolgálatban

lett volna arra is, hogy „a miniszteriális és secularis ecclesiai elöljárók kötelességei jobban meghatározódtak volna és ha a papi hivatal, nem pedig a papok személye vevődnek mindenkor főképpen tekintetbe." A királyi jóváhagyás elmaradásának feltehető okát abban látták, hogy a katholikus klérus „hallucinál a budai kánonok konfirmálására nézve, mert látja, hogy ezek a lengyel kaptára ütött kánonok rossz példát adnának a katholikus uraknak az ő hatalmoknak tekintetében." Ez hatással van a királyra s nem kedvez a reformátusoknak. Az országos szintű egyházigazgatás mellett az egyházkerület igazgatási eljárását is reálisan mérlegelte és felfogását közölte esperesével. 1821. május 4-én Juhász István espereshez küldött levelében az egyházkerület végzése ellen apellál. Nem ért egyet a tarcsaiak dolgában „Domokos úr diktálta" ítélettel. „Ha szabad volna a felsőség sententiaját kritizálni, nagyon sokat ki lehetne ebből hullatni, nincsen ebben semmi tekintet, sem a traktus, sem a superintendentia sententiaira, sem a deputatiok munkáira." A végzésből kitetszik az egyházmegye-ellenesség, ezért azt javasolja, hogy „ha mi ellenünk dirigáltatik (ti. az ekklézsia), mi szükség nekünk mint vád alatt lévőknek a deputatioban jelen lenni és a deputatiot... informálni?" Az egyházkerület és egyházmegye hatáskörének szétválasztását, önálló tevékenységét helyesebbnek látta. A felettes hatóság indoklás nélküli végzéseit nem hagyta bírálat nélkül. Egyházkormányzói befolyása kiterjedt a nevelő munka reformjára. 1819 szeptemberében helyeselte az egyházkerületnek a falusi iskolázás javítása ügyében tett intézkedését. Javasolta azt, hogy a tanítók kezébe hasznos könyvet kell adni „időhöz és körülményekhez képest". A latin nyelv helyett, melynek „jármát, mely századok óta haszon nélkül gyötri falusi oskoláinkat, tanítódjanak az erkölcsi tudomány, bibliai história, a folyvást olvasás, a szépírás és helyesírás, számvetés, éneklés mestersége, a közönséges életre megkívántató dolgokkal együtt." Hibáztatja azt a falusi gyakorlatot is, hogy tanítás idején vízben, hóban a temetésekre az egész iskolát kivezényli a tanító az énekléshez, „elég lenne erre 10—12 iskolás is, miért kell 80—100 apróbb gyermeknek tanítójával, télen, majd minden második nap, sokszor térdig érő sárba ki caflatni a temetőbe. Ez sem a kántornak könnyebbségére, sem a vallásunk dicsőségére nem szolgál." Az egyházkormányzás felé joggal adhatott tanácsot, mert Kis Bálint Szentesen már 1803. május 28-án az új iskola alapköve ünnepélyes letételekor hangoztatta: „...kötelesek vagyunk... arra, hogy ...lelkünknek okosabbá és jobbá tételéről gondoskodjunk. Ennek nevezetes eszközei az iskolák." Az alapkövet azzal a meggyőződéssel tette le, hogy az újonnan épülendő iskolára fordított költség „drága örökség fog lenni unokáinknak". Az iskolai tanításhoz a tanítók részére ő maga könyveket is írt. Felismerte az iskolai oktatás hibáit és buktatóit: „látván — írja —, hogy a főtiszteletű superintendentia által ígért iskolai könyvek soká érkeznek,