Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)

KIS BÁLINT ÁLTAL KÉSZÍTETT MUNKA KÉZIRATBAN ÖSSZEÁLLÍTOTT TELJES FOGLALATJA - Kis BÁLINT: A szentesi reformáta ekklésia históriája. A szentesi reformáta ekklésia állapotja (Szemelvények) - Első kötet

begyűlt és megtelepedett vendégnek a teljes ebéd feladatnék, kinek tetszenék mulatni csak azután és csak kevés készület a vacsora alkalmatosságára igen elég lenne; okolják a tanítókat, kik az estéről reggelre húzták az esketés idejét. Nevetséges rendtartás következhet még, melyet a gorombák még nem felejtenek el. A lakodalom estéjén a vőlegényt nem engedték az asztalhoz a menyasszony mellé, hanem imitt-amott „zsugorgott"; sőt, ami nagyobb: majd ágyat vetvén a nyoszolyó asszonyok, oda feküdni nem volt szabad szegénynek, hanem a nyoszolyó asszony és leány feküdt a menyasszony mellett éjjel, mindazáltal másnap főkötőt kötöttek a leánynak és asszonyfővel adták a vőlegény kezére, legelsőbben is táncra. Most e szokást többnyire a szemérem hagyatja el a lakosokkal; mert mi időnkben is történt, hogy a kamarát, hol a menyasszony a nyoszolyóival feküdt, a vőlegény megkerülvén, ajtaját sarkából kivetette, a nyoszólyóikat kihányván és ajtaját újabban bezárván, hites felesége mellé lefeküdt. De honnan és kitől lett eredete e szokásnak, vagy megmondani nem tudják, vagy szégyenlik; hanem úgymond: az atyáik úgy szokták. Ez alighanem rácz maradvány; hallottam a tótok között: a vőlegény testvér-atyjafia hál az első éjjel a menyasszonnyal. Az asszonyok fejükön való ékességükről: Az asszonyok fejükön való ékességükről: nem tudom, hol vette magát ezen a tájon annyira gyakorlott „tétére való", mint hívják álladzójával együtt, mely három darabból össze szerkesztetett, kötöztetett, egynéhány tűkkel összetűzetett; oly unalmas öltözet maguknál is, mely miatt a templomból is sokszor, mondják, elmaradni kénytelenek; csuda, hogy olyan szépnek tetszik maguknak. Úgy beszélik, hogy talán még a Schytiából kijött régi magyar asszonyoktól való maradvány; ha igaz, méltó megbecsülni. De minden becsületét és szépségét elveszti előttük, mihelyt keményítőjük megfogyott s tűjük elveszett. Ám tessék, valakinek tetszik, senki nem bánja, csak a templomban szent Pál apostol intésére vigyázván, hogy a tisztességre és isteni félelemre magukat köteleseknek mutassák meg ebből is. Ez idő szerint különb-különbféle fejek viselése vagyon nálunk az asszonyoknak. Első és legközönségesebb ez, melyet említettem: álladzó és tétére való (fejtetőre való). Második a debreceni módon hosszú fehér fátyol gombostűkkel. Harmadik a kecskeméti patyolat fejrevaló két gombostűvel. Negyedik, kinek módja vagyon benne, a fekete fátyol hosszan lebocsátva homlok élővel együtt, ötödik: ugyanaz, az álla alatt lekötve és egy darabig elől lebocsátva. Hatodik a Dunántúl-való, nevezetesen Székesfejér vármegyében Sármelléken szokott patyolat tekerés, két ágon a farára hátul lebocsátva s két nagy szarva tűvel a vakszemében megkötődve. Még a hetedik is a Dunántúl Pápa tájékán vagy Veszprém vármegyében szokott gyóltcsozás, melyet Takaritinak hívnak ugyan, de helyesebbnek hívnák Tekerítő-