Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)

KIS BÁLINT ÁLTAL KÉSZÍTETT MUNKA KÉZIRATBAN ÖSSZEÁLLÍTOTT TELJES FOGLALATJA - III. KÖTET

AZ EGYHÁZMEGYE KULTURÁLIS ÉLETE A köznép közt e mi vidékünkben a magyar nyelv eredeti tisztaságában maradt meg. Az ittlakók közt kevés volt az idegen, kik a beszédet rontották volna. A reformatio bevétele után, magyar születésű papjaik voltak, kiktől mindenkor tiszta, írás szerént való beszédet hallottak. Nem jött itt szokásba az Erdős János által előadott szilágysági i-vocalisban gyönyörködő dialectus, sem pedig a Dugonics András által követett, körösi és kecskeméti magyaroktól kedvellett ő- és ű vocalisok. A mi közembereink nem szólanak így a debreceniek módjok szerént: ídes ecsém erre a szép kenyérre be egészséges ez a szíp veres bor. Sem a kecskemétiekkel nem mondják: édös öcsém erre a szép könyérre be egészségös ez a szép vörös bor, hanem a közönséges bevett jó írás módja szerént beszélnek. A tudományokban mindazáltal kevésre mehettek, mind a sok nyomorúságok, s pusztítások miatt, mind a tanulásra rendeltetett időnek a deák nyelvre való vesztegetése miatt, mind pedig azért, mert sem a tanítók, sem az ekklésiák elöljárói nem igyekeztek úgy a hasznos tudományoknak terjesztésén amint kellett és lehetett is volna. Csak 1825-ben tettek arról rendelést az ekklésiák elöljárói, hogy a haszontalan deák nyelv helyett az alsóbb iskolákban a közönséges életre szükséges tudományokkal kellene tanítani. Mindazátal ezen együgyű állapotjokban is kivergődtek vidékünkbeh hitünk sorsosi, a boszorkányoknak, hazajáró lelkeknek, kísérteteknek híveséből, s már a varázslók, fegyver ellen való spiritusokat készítők, pénzhordó lidérceket tojatók, farkasinat s gyöngyöt vetők, az elveszett jószágnak hollétét kártya által kimutatók, szerencse-mondók, a pénzt a földben meglátok, tátosok, garabonciás deákok, kevesen találtatnak vidékünkben. Hárskötéllel megkötözve a szegény öregasszonyokat nem hányják a vízre, s aki el nem ülne is, nem égetnék meg mint boszorkányokat, a Szentgellért hegyére a szomszédját megnyergelve vorsért járókat, amiképpen e mi vidékünkben még 1750 táján szokás volt cselekedni a törvényt kiszolgáltató bölcs elöljáróknak. Elhitték már, hogy Jézus Krisztus elvette az ördögek hatalmát, és megfogadták ták Könyves Kálmánnak ama parancsolatját „De stirigibus autem quae non sunt, nulla mentio fiat"

111 — De még mindezek mellett is igaz marad az, amit gróf Széchenyi István ír a Világjában: „Még két nagy fogyatkozásunk van: nincs keresztyéni és nemzeti neveltetésünk! Ezek azok az aranybányák, melyekből véghetetlen haszon háromlana hazánkra." — Közembereink gyermeki állapotban vannak