Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)

KIS BÁLINT ÁLTAL KÉSZÍTETT MUNKA KÉZIRATBAN ÖSSZEÁLLÍTOTT TELJES FOGLALATJA - III. KÖTET

bő szárú s alacsony vas patkójú volt. A reformatio elein szokás volt a németeknél rövid, sok ráncú, gombos bő nadrágot viselni, melynek a szára csak combfélig ért. Ezt a rövid nadrágot kitoldották egy olyan hosszúszárú posztó strimflivel, melyet felhúzván egész a rövidnadrág aljáig ért, és azt ahhoz hozzágombolták. A lábok fejére pedig olyan cipőt húztak, melynek az orra kerek volt mint a borjú orra, és a lábujjak szerént gerézdes, és csak annyi volt, hogy a lábok ujjait, a lábak éleit, és a sarkokat lepte el, s lapos sarkú volt. Ezt a módit a magyarok is követték, a rövidnadrágot nevezték pulidernek, a hosszú strimflit salavárinak, a kerek orrú cipőt bocika orrnak, vagy bocskornak, azzal a különbséggel mindazáltal, hogy a pulidért ők nem varratták bugyogósan, hanem feszesen a testekhez állva szabatták, és ez az öltözet neme még 1750 táján szokásba volt kivált a vásárhelyi és szentesi pusztákon lakó csikósoknál. Az a hosszú harisnya, mely Szent Istvánénak mondatik lenni az ország clenodiumai közt, nem egyéb volt hanem ilyen salavári. Hanem már 1570 táján a kerek orrú cipő vagy bocskor helyett hegyes orrú és magos sarkú cipőket viseltek, és akik a cipő helyett hosszú szárú csizmát viseltek, mint a katonák azoknak is magos sarkok volt, mely állott egy tenyérnyi magosságú vaspatkóból, mint a Zrínyi Miklós kifestett képén láthatni. Ezen német öltözetet az académicusok kezdették eleinte viselni. A wittembergai tanulók 1571-ben május 8-án magoknak regulákat szabván a IX. regulában ezt eltiltották ilyen szókkal: „Oblongo omnibus habitu utendum esse censemus, ac nominatim caligas illas multiformes, sinuosas, plicatiles et varié consutas — serio prohibemus. Siqui autem deposito omni pudore sese transformare a Gente Hungarica in aliam quamvis peregrinam non veriti fuerint, severe talibus primum iniungatur, ut pristinum statum recuperent, quod sifacere reneurint, protinus e coetu exturbentur."

106 A magos sarkú csizmákat vagy cipőket pedig még a papnéknak sem szabad volt viselni. 1624-ben a váradi synodusban végeztetett: „Ne uxores Pastorum cothurnis qualiscumque coloris incedant."

107 — A debreceni synodus pedig 1630-ban „Pastoribus cothurnos interdicit."

108 Az eddig említett ruhákra hosszú magyar dolmányt öltöttek, mely rendszerént bokáig ért, talaris volt, ezt eleinte kétujjnyi széles posztó gombházakkal gombolták össze a melleken, alól szabadon volt elölről kétfelé nyílva. Ilyen volt a Luther Márton dolmánya, ilyen a Szegedi Istváné is. Később végig szőrgombokkal gombolták össze, szőrzsinórokból vagy matériából készült övvel szorították magokhoz. — 1680 táján már az övet kezdették elhagyni, és elől csak addig gombolták bé, ameddig a kezek ért. A hossza csak szárközépig érő volt, hasonlított a mai úgynevezett Attila dolmányhoz. A dolmány szó a török tolmánból lett, mely túnisi öltözetet, tunicat jelent, s magyarul neveződött köntösnek, deákul palliumnak. 1630-ban a debreceni synodus megtiltotta, hogy ezen dolmányt nem szabad arany vagy ezüst nagy kapcsokkal összekapcsolni, hanem csak szőrgombokkal; ezen szókkal élvén: „Pallium spintris (vagy helyesebben spinteris) exornatum inter-