Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)

KIS BÁLINT ÁLTAL KÉSZÍTETT MUNKA KÉZIRATBAN ÖSSZEÁLLÍTOTT TELJES FOGLALATJA - III. KÖTET

Adakozás Az istentisztelet egy részének tartatott az alamisnálkodás is, az apostoli időből vett szokás szerént. Minden jó keresztyén az Isten eránt való háládatosságának, felebarátihoz való szeretetének megmutatására, minden vasárnap, abból amivel őtet azon a héten az Isten megáldotta, tehetsége szerént részt adott, az ekklésiának és a szűkülködőknek felsegélésére, és ez volt eleitől fogva a reformáta vallás feltartásának egyik állandó fundusa. Amikor a fundatiók elpusztultak, a földesurak meghidegültek, ez az ártatlan fundus megmaradt mindenkor. Azon 6 vasárnapon, amikor a szentvacsora kiszolgáltatott, mindenkor a magyarországi ekklésiák közönséges szüksége publicáltatott. Ebből fizetődtek a superintendensek, esperesek, a gyűléseken megjelent consistorialis személyek, később időkben az ágensek. A több vasárnapi publicatiók, melyek nem igen mentek mindössze is többre, mint azon 6 vasárnapi alamisnálkodás, az ekklésia szükségeire fordítódott. De 1821-től fogva a 6 vasárnapi alamisnát egészen a superintendentia cassájába kellett beadni, és a tractust 4 közvasárnapokon kellett publicálni, melyből annyi se jött bé, amennyi az esperesnek a superintendentialis gyűlésre való bemenetelére megkívántatott. Minden assessorok ettől fogva diurnum nélkül szolgálnak. A régibb idei üldöztetéseknek nyomorúságos napjaiban bővebben adakoztak hitünk sorsosi, kivált nagy ünnepeken nem csak pénzt adtak, hanem kalácsot, bélest, húst hordtak össze a templom porticusába, melyek a szegények közt elosztódtak, de a békességes idővel nevekedő luxus megemésztvén a felesleg valót, nem jut az Isten dicsőségére, nem jut a szűkölködőknek vigasztalására semmi, még az ispotálybeli koldusok is éhen hallnának meg, ha csak minden héten nem zörgetnének az alamisnáért.