Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)

KIS BÁLINT ÁLTAL KÉSZÍTETT MUNKA KÉZIRATBAN ÖSSZEÁLLÍTOTT TELJES FOGLALATJA - III. KÖTET

papjaink közül így felelt: úgy, de van víz. Melyre a püspök midőn ezt mondotta volna: úgy, de felteszem, hogy víz nem volna, a pap ezt válaszolta: Okos ember fel se teheti azt, hogy ahol emberek laknak ott víz ne legyen, melyre a püspök félbehagyta a censeálást. 1742-ben február 15-én parancsolódott a consilium által, hogy a mi bábáinknak engedjük meg, hogy szükség idején legalább a katholikus gyermekeket keresztelhessék meg — a perversissimum dogmának, és új haeresis nemének tartván, hogy csak a praedicansoknak szabad keresztelni, és a meg nem keresztelteket is idvezítheti az Isten. 1800-ban újonnan sürgetődött ez. A bécsi Reformatum Consistorium ezt megengedhetőnek ítélte, de a mi superintendentiánk ellene mondott — és ezt a rendelést tette: ha katholikus gyermek életét veszedelemben lenni látja a reformáta bába, hívjon mindjárt katholikus embert vagy asszonyt, mondja meg néki, hogy szokták a katholikus gyermeket megkeresztelni, és azzal kereszteltesse meg a katholikus gyermeket, de ő maga ne kereszteljen, annyival inkább a mi hitünk sorsosinak kisdedeiket meg ne keresztelje, ha látja is, hogy mindjárt meghal, mert mi az idvességet a keresztvízen nem építjük. A kereszteléskori vendégségadás, a bábaasszonyoknak ilyenkori hiába valóskodásaik minemű az, hogy akik először jelennek meg keresztelőben, azokat ők megfüstölik, és akarják megkeresztelni, vagy megmosni téglával, és ezek keresztanyát választanak, aki egy-két garason megváltja őket, hogy az ajtóhoz üres fazokat vernek, hogy a szoptatós komák a gyermekágyasra tejet fejnek, hogy el ne vigyék a tejét. Régi babonás hiábavaló szokások, melyek ma is megvannak sok helyen. A gyermekágyas asszonyoknak szülések után 40 nap múlva a templomba való beavatások a reformatio elein még szokásban volt, de 1576-ban a herczegszőlősi synodus 7. articulusában ez, mint ótestamentombeli zsidó maradvány elhagyatni rendeltetett. A megkeresztelt kisdedeknek neveik beíródnak az ekklésia matriculájába, nemcsak azért, hogy a keresztyén ember, valamint a világból való kimenetelekor, úgy bejövetelkor is adózzon mindjárt a papoknak, hanem azért, hogy ezen beírásból a magános személyeknek idejek, származások, atyafiságok törvényesen megbizonyíttathassanak. 1515-ben a veszprémi püspöki synodusban határozódott először, hogy minden plébánus matriculát tartson, melybe írja bé a szülötteket, attyokkal annyokkal, keresztattyokkal keresztannyokkal együtt, hogy abból a lelki atyafiságot, és a szülöttek esztendejét meg lehessen tudni, és ezt a könyvet a templomban tartsák. Nálunk 1526-ban a herczegszőlősi synodus 23. articulusában rendelődött először, hogy minden pap matriculát tartson. A régi matriculák tractusunkban mind elvesztek, és csak a múlt század elein kezdődnek azok minden ekklésiákban. Hogy hát a matriculák ezután bátorságosabb állapotban légyenek az 1825-i országgyűlése azt végezte, hogy minden mat-