Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)

KORMOS LÁSZLÓ: KIS BÁLINT, A REFORMKORI TUDÓS - A tanulás évei

A kollégiumi fegyelem Kollégiumi diákévei alatt a tanítás és tanulás kemény fegyelem alatt folyt, amit nehezen viselt el. Kitűnő bizonyítékát szolgáltatja ennek az az értekezése, melyet Kerekes Ferenc professzor a kollégium és a theologiai oktatás reformja érdekében az egyházkerülethez benyújtott javaslatához való hozzászólását rögzíti. KEREKES FERENC reformkezdeményezését támogatja benne 1845-ben és a kerület által kinevezett tanulmányi bizottsághoz felterjesztette. Értekezésének címirata: „Értekezés arról, hogy a debreceni főiskolában tanuló ifjakat mimódon lehetne reménylhetőleg a természetre hallgató okosság útmutatása szerint, a jelenkor szelleméhez alkalmazva a jó erkölcsre, tisztességes magok viselésére szoktatni?"

14 Tanulmányát Szentesről 1845 húsvétján ott szolgáló legátussal küldte el a püspökhöz. A kollégiumi diákélet zord fegyelme elleni, személyesen átélt keserve csendül ki soraiból. Egyenesen „despotai bánású időknek" nevezte azt a fegyelmezési eljárást, melyet „klastromi szigorral" hajtottak végre. A diákok a a kollégium foglyai voltak, ahonnan „csak szerdán és szombaton délután lehetett a szabad levegőre kimenni, nyáron kapcsos, télen rókás hosszú fekete formaruhában, melyre felül vették a 3 ujjnyi széles, földig érő ujjú, szűr gallérú tógát", mely „régen zöld, újabb időkben pedig fekete posztóból készült... Főre való — előbb sinkó, utóbb a 3 szegletre felakasztott kalappal. E forma ruhában jártak a leckékre, a városra ebben mentek ki, még a kollégium udvarára is a hosszú mente vagy dolmány nélkül kimenni nem volt szabad." A diákokra állandóan vigyáztak a primáriusok, vagy — ahogyan az ő idejében nevezték — a jurátusok, akik figyelték a diákokat: pipáznak-e, magyarul beszélneke, vagy latinul? nincs-e rajtuk tiltott ruhadarab, vagy a megengedettől eltérő sál, lajbi, nadrág? Szigorú törvények szabályozták életüket. Akik ezeket átlépték, pénzbírságra, mások megkövetésére, éjjeli vigyázásra, degredáltatásra, korbácsütésre, tömlöcre, vagy súlyos esetben kicsapásra ítéltek. Ez utóbbit részletesen leírta. „Szombaton a törvénykezésnek vége lévén, a professzorok, a primariusoktól kísérve kimentek a kollégium udvarára. A büntetést hirdető czula nevű harang meghúzatott, melyre a diákok és tanuló gyermekek az udvarra kicsődültek. A vétkes előállíttatott. Egyik professzor deák nyelven elmondta, mi bűnt tett (pl. gyanús házhoz járt, csapszéken ivott, táncolt, éjjel a kerítést megmászta, kinnhált, lopott, verekedett, puskázott)." A törvény ismertetése és az ítélet kihirdetése után a bűnös diáknak le kellett vetnie a tógát és lefeküdni a deresre. „Két szolgagyermek vágott reá 12—20—24-et. Ennek vége lévén kiküldetett a kollégiumból a czula harang kongása alatt, kívül bámulván a sok férfi — asszony — gyerek, ki az, akit a kollégiumból kicsaptak, egyik sajnálkozván, másik örülvén gyalázatján."

14