Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)

KORMOS LÁSZLÓ: KIS BÁLINT, A REFORMKORI TUDÓS - A tanulás évei

eredetének és fejlődésének tudományos vizsgálatához. Sokkal nagyobb hasznát vette a német nyelvtanulásnak, melyet vésztői rektorságában — Kolláth Mihály lelkésszel kialakult jó barátsága alatt — elmélyíthetett a jénai egyetemre készü­léséhez. Diáktársaihoz fűződő kapcsolata Kis Bálint tanulóévei alatt a kollégiumban országos hírnévre szert tett diák­társak tanultak. Köztük első helyen említendő a nagyapai ágon református lel­készcsalád sarja, a magyar felvilágosodás költészetének nagy költője Csokonai Vitéz Mihály, akivel együtt a magyar nyelvet — minden tiltással és büntetéssel dacolva — használták társaikkal való beszélgetés közben. Tanulótársa és diák­csoportjának vezetője volt BUDAI ÉZSIÁS, aki Göttingenben szerzett egyetemi diplomát és 1794-től a kollégiumban tanított. Budai Ézsiás szorgalmazta a leg­buzgóbban és szívósan a református tankönyvkiadást. Életében mintegy 30 tan­könyv látott napvilágot Debrecenben. Hozzá hasonló odaadással működött Kis Bálint is a tankönyvek szerzésében, kiadásában, iskolai használatuk elterjesztésé­ben. Kiemelkedő tanulótárs volt SÁRVÁRI PÁL bölcsész és etikus, a rajzolás, mű­vészet és a rézmetszés megindítója. Kis Bálint szintén jó gyakorlati érzékkel raj­zolt, tervezett. Barátságuk fonalát tovább vitte Kis Bálint festőművész fia, aki egy olajfestményen és egy rézmetszeten édesapját is megörökítette. Kollégiumi éveiről a főiskolai reform ügyében 1845-ben készített értekezésében kifejtette és észrevételeiben őszintén megírta, hogy a tanuló ifjak a „szolgai fé­lelmet, vak engedelmességet" tanulták. Az ifjak „helytelenül nevelve kerülnek a főiskolába, sem a szabadságot nem tudják illőleg megbecsülni, sem a rajtok való uralkodást békével tűrni... Seniorok, primariusok megtanulták azoknak üldö­zését,... utánok való leselkedést, a deákokon való kemény uralkodást". A kollé­giumból való kimenetelük után „úgy nézték bennlakásokat, mint rabságot, ... ahová képpel sem vágytak fordulni többé", s az „odavaló visszaemlékezést, együtt szenvedő barátaikkal való társalgás tette kedvessé". Előhaladásuk csak úgy lehe­tett, ha magánosan igyekeztek „a tudományokban", a „szelíd erkölcsökben", az „emberségben" és a „magok kedveitető viseletben". 11 Barátaival való kapcsolata nem az ún. kollációkon: a tanulócsoportokban történő tanulás alkalmain, hanem magánbeszélgetéseken mélyült el. Kis Bálint idejében még voltak kötelező kollációk: hittani, bölcsészeti, héber, görög stb. A tanulócsoportok vezetői közül csak Budai Ézsiásra emlékezett vissza maradandóan, de a kollégium levéltári irataiból tudjuk, hogy negyedéves korában Micskei András csoportjába, ötödévesen pedig Halász István tanulókörébe osz-

Next

/
Thumbnails
Contents