Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)

KIS BÁLINT ÁLTAL KÉSZÍTETT MUNKA KÉZIRATBAN ÖSSZEÁLLÍTOTT TELJES FOGLALATJA - II. KÖTET

1825-ben egyik nevezetes eszköze volt. Az 1827. évi diétára Bihar vármegyéből, egyik ablegatusnak kineveztetvén, midőn Váradon a generális gyűlésen beszélni felállott volna, a szél megütötte, s halva vivődött ki a gyűlésből az unitus püspök Vulkán Sámuel residentiájába, s onnan temetődött el, nem maradván semmi successora. II. coadiutor curatora volt tractusunknak tekintetes Saátor János, Csanád vármegye generális perceptor, és surrogatus viceispán, több tekintetes vármegyék táblabírája, aki erre a hivatalra minden tractualis elöljárónak egyesült voxai által választódott. Született Révkomárom városában az 1760. esztendő július 11. napján nemes Saator Péter és nemes Cseh Szombaty Erzsébet boldogult szüleitől. — Sokféle háborgattatásokat szenvedtek ekkor a protestánsok Révkomáromban, veszedelembe forgott annak a prédikátornak vagy deáknak élete, aki oda bátorkodott bemenni a jesuiták üldözése miatt. Buzgó pártfogói voltak ezen háborúságot szenvedőknek az ő kegyes szülei. Nevezetesen 1763. esztendőben a sokáig tartó földindulása naponként rettegtetvén a komáromiakat, noha szabadság nem engedődött a reformátusoknak, hogy oratóriumot készítvén könyöröghessenek az Istennek a romlás elhárításáért, mindazáltal a közveszedelem hallgatásra intvén ellenfeleiket bátorkodtak sietve készíteni deszkából oratóriumot az ő attya nemesi curiája előtt való régi temetőhelyen. Almásról egy Kálmán nevű lévitát vittek bé imádkozni a néppel, ezt is az attya tartotta asztalánál és házánál. Vége lévén a földindulásnak a jesuiták kieszközlötték, hogy az oratórium elpusztíttasson. Parancsolta ugyanis a városi tanács annak szétszedését, melyet a debreceni ekklésia elöljárói tanácsadására midőn nem cselekedtek, a komáromi mesterembereket küldvén reá, azokkal hányatta ezt széjjel, melynek a mi curatorunk nagy és édesattya közt állván mint gyermek, szemlélője volt azon keserű könnyhullatásoknak, melyeket kegyes szülei több jámbor református lakosokkal ezért ejtettenek. Ezután is a jesuitáktól üldöztettek mindenkor menedékhelyet találtak szüleinél, nevezetesen két leányokat különböző időkben vitt ki az édesattya, az édesannya ruhájába öltöztetve Kömlődre, melyben birtokosok voltak, onnan pedig azokat attyafiai Baracskára szállították az üldözések elől. Ezen kegyes szüléknek példájok gyújtotta fel a mi coadiutorunknak már gyenge gyermeki lelkében vallása eránt való szent szeretetnek tüzét, mely abból haláláig ki sem aludt. Az 1773. esztendő nyaráig szüleinek szemei előtt nevekedvén, Modorba vitetett a felsőbb iskolák, egyszersmind a német és tót nyelvek tanulására. 1775-ben pedig a kocsi iskolába, s ott tanult 1776. esztendő júniusáig. Innen ment Debrecenbe, s bévevődött a novitius rhetorok közé, 1778-ban lett deákká, 1779-ben beöltözött a tógátusok közé, és vélek lakott 1783. esztendő októberéig. Ekkor rendelődött a professoratus által az akkori nagy hírű gróf Teleky József ugocsai főispán úrfiai mellé nevelőnek és tanítónak. A nagyobbiknak neve volt István, kit csak esztendeig tanított, minthogy annakutána a báttyával Lászlóval