Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
II. Királyi biztosként Délvidéken - 3. Csernovits Péter és a Délvidéken állomásozó katonaság kapcsolata
ták a szerb és román lakosság előtt azzal, hogy egyetértést mutattak (vagy kívántak) a császári tábornokokkal, s ez sok esetben nem ment másképp, mint a kormányrendeletek teljesítésében tapasztalható buzgalomhiány hallgatólagos tűrésével. Nem voltak mentek az illúzióktól — amely a fent említett királyi rendeletből táplálkozott — a délvidéki megyék vezetői sem. A május 7-i királyi kéziratot a Pesti Hírlap május 10-én közölte, 150 amiből a Temes megyei bizottmány azt a következtetést vonta le, hogy a magyarországi katonaság „... a nemzet családba bekebelesítetett", s amely „... az ország védelmének terén, becsülettel küzdeni pillanatig sem késend". Ettől fellelkesülve fordultak levelükkel a bánsági főhadparancsnoksághoz. Örömmel nyugtázták, hogy a magyar legénységű Rukavina sorgyalogezred 3. zászlóalja Temesvárott kitűzte a magyar nemzeti lobogót, s „... e jelet zálogul tekintjük annak, hogy köztünk és katonaság közt a legfelsőbb nemzeti kormány iránti engedelmességben, király, haza és alkotmány iránti hűségben többé érdekkülönbség nincs". Ők azonban ebben nemcsak hinni akartak, hanem bizonyságot is szerettek volna kapni, mivel a bánáti végvidékről érkező hírek szerint az ottani tisztek „... magyar ország elleni törekvések ébresztésére Ön magok izgatják a népet". Temes megye állandó bizottmánya „baráti jobbját" nyújtja a bánsági főhadparancsnokságnak, bizton várva azt, hogy az „... a magyar ország s a magyar korona iránti hűségben, annak védelmére felemelkedett általány lelkesedésben velünk együttmunkálni fog". 151 A főhadparancsnokság ilyen irányú hűségnyilatkozatáról, a baráti jobb gesztusának viszonzásáról nincs tudomásunk. Ahogy arról sem, hogy követték-e Piret altábornagy tisztjei és közkatonái a budai főhadparancsnokság június 1-i példáját, a magyar alkotmányra történő esküben. Mindenesetre június 15-ig Temesvárott erre nem került sor, mivel a nevezett bizottmányi ülés panasszal fordult a hadügyminiszterhez, hogy „... az ország egyéb vidékein fekvő katonaság e kötelességét még mind eddig nem teljesítette". 152 Piret altábornagy azonban volt annyira óvatos, hogy bizonyos rendelkezések végrehajtásától ne zárkózzék el. 1848. május 2-án kelt jelentésében értesíti Csernovits kormánybiztost, hogy a bécsi minisztérium hatásköréből még nincs elbocsátva, az ottani kötelezettségek alól nincs feloldozva, de hajlandó fegyvertárait megnyitni az összeírok előtt. Csernovits az összeírással Kulterer Ignác Temes megyei másodalispánt és Kis Károlyt bízta meg, aminek megtörténtéről a kormánybiztos június 6-án kapott tájékoztatást. 153 A későbbiekben még lesz szó a magyar nemzeti üggyel szemben ellenséges magatartású tisztekről, előzetesen csupán egyetlen adalékot kívánunk megemlíteni. Tudnunk kell, hogy a bánsági főhadparancsnok alatt két altábornagy szolgált: Georg Rukavina és Július Haynau. „Haynau a mártiusi átalakuláskor Temesvárott osztály parancsnok, s kezdettől fogva gyűlölete s teljes ellensége volt a magyar kormánynak" — olvasható Vukovics Sebő Emlékirataiban. 154 Haynau, mivel „nyíltan gúnyolta a magyar nemzeti mozgalmat", 155 ellentétbe került a Rukavina ezred egyik kapitányával, Csernovits Péter rokonával, Damjanich Jánossal. Sikerült az altábornagynak elérnie, hogy Damjanichot ezredéhez, Itáliába vezényeljék; ő pedig májusban három hónap szabadságot kért. „Haynau 3 holnapi szabadsággal távozott el, s utánna holmijait eladták.
