Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

II. Királyi biztosként Délvidéken - 2. Nagykikinda és környéke 1848 tavaszán

ból származnak. I. D. Suciu így írt 1968-ban (miután ismerteti Csernovits kinevezésének körülményeit és célját): „Mivel Csernovits Péter Arsen Carnoievitz pátriárka dédunokája volt, a szerbek körében nagy megbecsülésnek örvendett. Tekintettel arra, hogy különböző magyar családokkal került rokonságba, elvesztette nemzeti érzelmeit, teljesen elmagyarosodott; és így saját nemzete ellen a magyar forradalmárok érdekeit szolgálta". Vele egy sorba kerül Vukovics Sebő és Damjanich tábornok is, mint akik nem átallották „saját nemzetük ellen" harcolni.

132 Ez az érvelés már ismerős. Lőrinc Péter a már többször is említett és idézett könyvében nem nemzeti, hanem osztályszempontból mérlegel. Konklúziójának summázata: „A mozgalomnak a rögtönítélő bíróságok útján való elfojtásáról van legkevesebb mondanivalónk. A mozgalmat elfojtották, a rögtönítélő bíróság erősen dolgozott, de mindez már eléggé ismeretes".

133 Lőrinc gondolatmenetéből az következik, hogy ha a kikindai események az első vajdasági proletárhatalom megnyilvánulásai, ha a 48-as vajdasági és horvátországi megmozdulások haladó, forradalmi jellegűek voltak, akkor az ellenük fellépő Csernovits Péter — a legszelídebben fogalmazva is — nem lehetett forradalmár. Most nem kívánjuk ezt cáfolni. Mégis azért időzünk ennél a témánál, mert nekünk még van mondanivalónk a kormánybiztos délvidéki tevékenységéről.

134 Latinovics Károly, Bács vármegye másodalispánja 1848. június 10-én levelet írt Zomborból Csernovits Péternek, melyben közli, hogy a sztanisicsi „uradalmi rétnek elfoglalása miatt" egy évi börtönre ítélt Jovan Glisin, s a három hónapi büntetését töltő Aleksa Sretin apja jelent meg nála, s „... folyamodványaik által az iránt esedezett, hogy fönt nevezett fiaik a jelenlegi mezei munka idejének lefolytáig biztos kezesség mellett haza bocsájtassam".

135 Tíz nap múlva újabb küldöttség kérelméről szerzünk tudomást (a folyamodók zöme szerb, de szerepel köztük egy Molnár Péter és egy Lakatos Erzsébet nevű rokon is). A tárgy ugyanaz: „az uradalmi rétek elfoglalása" miatt letartóztatott rokonaik kezesség melletti hazabocsátásukért esedeznek. A sztanisicsiak kérelmét az a Rédl Imre báró is támogatta, akinek birtoka ellen irányult a büntetést maga után vonó akció.

136 Csernovits válasza „... a kibocsátás iránt — a büntetés annak idejébe leendő lerovása feltétele alatt — ellenvetésem nincsen."

137 A bácsi megyebizottság már közel sem volt ilyen megértő. Július 13-án Pál Antal alszolgabíró jelentette a testületnek, hogy a június 5—6-án Sztanisicson elítélt 24 rab közül huszonhármat Csernovits Péter „kezességre bocsájtotta" (a hiányzó egy időközben letöltötte büntetését). A megyei hatóságtól az elítéltek letartóztatását kérte, mert szerinte — az egyébként teljhatalommal felruházott — kormánybiztos eljárása „a törvényes renddel ellenkezik", s a békés lakosok közt nyugtalanságot, sot „könnyen lázadási mozgalmakat is idézhetne elo". Ebben a szellemben született meg a megyebizottság — Deák Ferenc igazságügyminiszterhez is felterjesztett — 702. számú feljelentő határozata Csernovits Péter ellen.

138 Még ennél az esetnél is nagyobb port vert fel a letűnt táblabírói szemlélettől szabadulni nehezen tudó megyei vezetők közt Aron Krstié petrovoszelói (Péterréve) óhitű lelkész ügye. A görögkeleti papot azért tartóztatták le (s tartották ítélet nélkül fogságban), mert „... a tekintélyesb polgárok egyhangú állítása