Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

II. Királyi biztosként Délvidéken - 2. Nagykikinda és környéke 1848 tavaszán

ság nem tulajdonított komolyabb jelentőséget a nemzetiségi ellentéteknek, minden valószínűség szerint azért, mert nem ez állt 1848 áprilisában Nagykikindán az események középpontjában. (Emlékeztetünk a Pesti Hírlap — már idézett — 1848. 45. számában megjelent cikkre!) Marad a másik eshetőség: ha nem a nemzetiségi, akkor a szociális, pontosabban a földek felosztása körüli ellentétek voltak az események mozgatói. Ebben az esetben a bírósági vizsgálat is erre irányult volna; s az agrármozgalom vezetőinek, résztvevőinek megbüntetését szorgalmazták volna (ahogy az Sztanisicson történt). Meglepetéssel tapasztaltuk, hogy a hét főbűnös tárgyalása során Nagykikindán alig esett szó a földkérdésről. Az események általános leírásánál egyetlen mondatban hivatkoznak arra, hogy az április 24-i zavargások során „... Kikinda várossá lakosai azon ürügy alatt, miként új földkiosztást szorgalmazandók, a kerületi tanátsot több ízben csoportozva meglepek". Az Uros Rajkov elleni ítélet indoklásában is szerepel az a vád, hogy a frányovaiak — meghallva a kikindai híreket — „... a vagyonosabb osztálynak gazdasági szállásait csakhamar porrá égetek". Érdekes adalék birtokába jutunk Arsa Strainié tanúvallomásának tanulmányozása során. Amikor a katonaság első támadása megkezdődött, Margelic kerületi bíró megjegyezte a tanács vezetőit felkereső delegációnak: „no majd most fogom osztani köztetek a földet". Iosa Zubanov számonkérő kérdésére (mármint miért bocsátották a katonaságot a népre?) hasonlóan cinikus választ kapott: „... nem én eresztettem rátok, hanem a földetek, melyet egyre követeltek". A bíróság azonban elsiklott a megjegyzés felett, ítélkező tevékenységét a közönséges bűncselekmények megítélésére korlátozta. Ez azzal is magyarázható, hogy a földkérés (a földek újraosztásának jogos követelése) csak a kezdeti szakaszban lehetett motiváló tényező; a véres zavargások kibontakozásában, a későbbi fejleményekben már nem volt meghatározó szerepe. Másrészt: az újraosztás puszta követelése nem képezhette statáriális bíráskodás tárgyát. Ismert tény, hogy Nagykikindán a földtulajdon tényleges megtámadására (mint Sztanisicson) végül is nem került sor. A kikindai és a Tisza menti koronakerület sajátos helyzetéből fakadó ellentmondások feloldására mindkét fél (magyarok és szerbek) részéről történtek kísérletek, születtek javaslatok. Csernovits Péter 1848 májusában terjesztette fel észrevételeit Szemere Bertalannak a „Dunán inneni Végezredek, csajkások, s ÓBecsei és Kikindai Kerületekben mutatkozott mozgalmak tárgyában".

127 Az általa szükségesnek tartott katonai intézkedések mellett

128 azt tanácsolja, hogy a sajkások kerületét az óbecsei (Tisza menti) és a nagykikindai kerületekkel egységes politikai igazgatás alá vonják. „Ennek a Magyar Nemzetre nézve az a haszna lenne, hogy az ÓBecsei Kerületbe túl nyomósággal bíró Magyar elem a más két kerület szerb ajkú lakosaira a politikai jogok gyakorlása által ... magyarosodás tekintetében jótékony hatást fogna gyakorolni". Ez — minden valószínűség szerint — válasz volt az 1848. május 13—15-i karlócai határozatok 3. pontjára, amelyben a patriarcha székhelyén összegyűlt szerbek a Szerémség, Baranya, Bácska, a becsei kerület, a sajkás zászlóalj, a Bánság és határőrvidék, valamint a kikindai kerület összevonásával szerb vajdaság megteremtését szorgalmazták.

129