Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
II. Királyi biztosként Délvidéken - 2. Nagykikinda és környéke 1848 tavaszán
csoportját alkották. 45 Az 1848. áprilisi törvény intézkedései nyomán kiváltságos helyzetük azonban visszájára fordult: „... mivel terheiket előzőleg nem kétoldalú szerződés, hanem királyi privilégium szabályozta, nem mentesültek az évi járadék fizetése alól". 46 (A kikindai kerülettel határos Torontál megyében különben is bizonytalankodtak a törvényjavaslat értelmezésében. 47 ) Ezzel magyarázható, hogy azoknak a parasztoknak a körében, „... akiknek a pozsonyi jobbágyfelszabadításból sem származott vagy legfeljebb elenyésző mérvben származott közvetlen előnyük", termékenyebb talajra hullottak a nemzeti jelszavak is. 48 Nem kellett sokáig várni arra a szikrára, amely végül is a kikindai zavargásokat fellobbantotta. Magyarország szerblakta vidékein Szerbiából érkező emisszáriusok (valamely titkos politikai megbízatás elvégzésére kiküldött személyek akkor közkeletű elnevezése), vagy hazai szerb fiatalok, értelmiségiek, kereskedők jelentek meg, s kezdték szítani a nemzeti mozgalmak tüzét. Az újvidéki szerb követeléseket vivő küldöttség — Aleksandar Kostic vezetésével — Pozsonyban találkozott az ott tanuló szerb jurátusokkal (néhányuk neve: Svetozar Miletié, Milos Mladenovic, Multibaric, Papházi, Perié, Jovan Zivkovic és Djordje Radak). Radak szerint erre a találkozóra már az ominózus Kossuth—Stratimirovic összecsapás (április 9.) után került sor. A Branikban 1898-ban megjelent visszaemlékezés szerint az újvidéki küldöttség fogadtatása az országgyűlés és Kossuth részéi ől nagyon érzékenyen hatott a pozsonyi (szerb) fiatalságra, s ezért elsők voltak, „... akik a népfelkelés eszméjét magukévá tették". Még aznap elhatározták, hogy Dél-Magyarországra utaznak, s nagycsütörtökön (április 20.) az újvidéki Zc Id Koszorú vendéglőben ifjúsági és értelmiségi gyűlést tartanak — a további teendők tisztázására. Mielőtt azonban a szerb joghallgatók a Délvidékre indultak volna, „két tagjukat Bécsbe küldték", Radak szerint az ottani helyzet felmérésére, s a császárvárosban tanuló szerb fiatalokkal való kapcsolatteremtésre. 49 Az újvidéki gyűlés megtartása előtt a fiatalok úgy döntöttek, hogy a lakosság véleményének, hangulatának felmérésére elvegyülnek a szerbek között. A Szerémségbe Jovan Zivkovic főiskolás, a sajkás kerületbe Uros Borisev Szerbiából érkező emisszárius utazott. Április 12-én érkezett a sajkás kerületbe Svetozar Miletié joghallgató, míg kollégája és társa, Djordje Radak április 21-én jelent meg szülővárosában, Nagykikindán. 50 Radak megérkezése és tevékenységének kezdeteire a hatóságok igen korán felfigyeltek. Április 22-én Karácsonyi László, Torontál megye főispánja levélben tájékoztatta Parcsetich György szolgabírót: „... tegnap olta tudom, hogy NBetskereken s NKikindán személyek megjelentek kik gyanúsak". 51 A szolgabírót éberségre intve, két megoldást ajánl: mihelyt a király és az ország egysége ellen a „legkisebb merényletet tapasztalja", a népet maga, és „más jotakarok" által szólítsa fel az uralkodó iránti hűségre, s őket az esetleges következményekre figyelmeztesse; ha pedig ez az eljárás nem járna eredménnyel, akkor „erőt kell mutatni", de a körülményeknek megfelelő módon cselekedjen, mindenesetre „embert kímélve, mindenesetre minden ingerülést kerülvén". 52 Karácsonyi László főispán értesülése gyors, pontos és megalapozott volt. Mint említettük, április 21-én, nagypénteken Radak Kikindán tűnt fel. A 25
