Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

V. Ismét a nyilvános politikai szereplés terén (1861—1875) - 2. Az országgyűlési képviselő (1865—1875)

ellen — az uralkodóhoz fordulhasson panaszaival.

131 A kormánypárt részéről Horváth Boldizsár igazságügyminiszter nagysodrású beszédben (május 31.) utasította vissza Simonyiék vádjait, s védte meg a kiegyezést. Ezt követően került sor szavazásra — a kormánypárt, pontosabban egy kiküldött bizottság által készített — válaszfelirati javaslat felett. A szavazó 397 képviselő közül 244 tartotta azt elfogadhatónak, 142 nem. Csernovits Péter — hűen korábbi szokásához — ismét távol volt.

132 Az 1869—72-es országgyűlés törvényalkotási gyakorlata igen jelentős volt a modern államrendszer kiépítése szempontjából. A továbbiakban minden törvényjavaslatra, minden egyes vitára és szavazásra nem térhetünk ki, csupán azokat említjük meg, amelyeknél kimutatható Csernovits Péter állásfoglalása. A korszerű polgári bíráskodás megteremtését szolgálta az 1869: IV., a bírói hatalomról szóló törvény (az igazságszolgáltatás elválasztása a közigazgatástól, a bírák jogi képzettségének előírása, a bírói függetlenség feltételeinek meghatározása); az 1871: VIII. tc. a bírák felelősségéről; az 1871: XXXI. tc. a folyamodási bíróságok rendezéséről, az 1870: LII. tc. a testi fenyíték és a bilincsbüntetés eltörléséről. Néhány részletkérdésben nemcsak az ellenzék kifogásolta a törvényjavaslatokat (például a kinevezési rendszert, mivel az lehetővé teszi a kormány híveinek álláshoz juttatását, a bírói függetlenség csorbítását), hanem Deák hívei is szembefordultak vezetőjükkel (a bírói állásra pályázókat véleményező állambíróság életre hívása). Az 1869. július 5—6-án, a IV. törvénycikk feletti szavazáson Csernovits is jelen volt. Nemleges szavazatával kisebbségben maradt ellenzéki társaival (203:156).

133 Tíz nappal később került sor a köztörvényhatóságok rendezéséről szóló XLII. törvénycikk feletti szavazásra (a vitára nem térünk ki, mert mint említettük, azokba Csernovits egyáltalán nem kapcsolódott be). Ez a törvény (amit a kortársak „az állam és a megye kiegyezésének" neveztek) a törvényhatóságok feladatáról, jogköréről intézkedett (az önkormányzat gyakorlása, az állami közigazgatás közvetítése, az országos ügyekkel való foglalkozás és határozathozatal joga). A törvény fontos azért is, mert az emelte a törvényhatósági közgyűlést politikai fórummá, s a választások megszervezésével (országgyűlési választókerületek beosztása, a választás lebonyolítása) a megyék „középnemessége" számára lehetővé tette az országos politikai közvélemény kialakítását.

134 Csernovits Péter nemleges szavazata (akárcsak korábban az újoncjutalék megállapítása, a pénzügyi bizottság jelentése tárgyában) következetes, vagy inkább makacs ellenállásról árulkodik. Mindazzal szemben, amit az Andrássy-kormány egyáltalán előterjesztett.

135 Mint láttuk, az egyik nekrológ szerint 1867 után nem vállalt közszereplést. Az igazság az, hogy — a képviselőségen kívül — ilyennel már nem is nagyon bízták meg. Népszerűségének csökkenését jelzi, hogy a delegációra (pontosabban: „... a közös ügyek tárgyalására kiküldött bizottság tagjaira") leadott szavazatok közül csak egyetlen egyet kapott (1869. június 15.).

136 1870. október 24-én érdekes kérdés szerepelt a képviselőház napirendjén. Svetozar Miletiének, a volt újvidéki polgármesternek, korábban Óbecse, a jelen országgyűlésen a basahídi kerület képviselőjének Levin Rauch báró horvát bán ellen írott cikke miatt a királyi ügyek igazgatója kiadatási kérelemmel fo-