Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

V. Ismét a nyilvános politikai szereplés terén (1861—1875) - 2. Az országgyűlési képviselő (1865—1875)

rekvéseik érvényesítését, többnyire tartózkodtak a szavazástól. Ezt a megoldást választotta Csernovits Péter is: sem március 30-án, sem május 29-én nem jelent meg a szavazáson. így — legalábbis nyíltan — nem helyezkedett szembe a kiegyezéssel, de nem is adta rá voksát. Nem szavazott (pontosabban: távol volt) akkor is, amikor július 1-én a „ház megszámlálta magát"; akkor is, amikor — nem éppen jelentős ügyekben — 1867. november 6-án és 18-án név szerinti szavazást rendelt el a képviseló'ház elnöke.

114 1867. december 29-én, a delegáció tagjaira történt szavazásnál neve már szóba sem került.

115

. 1867 decemberétől, amikor Csernovits Péter ismét részt vett a képviselőház munkájában, egyértelműen a kiegyezés-pártiak, a kormánypárt ellenzékének tekinthető. Régi szokásával, mármint a parlamenti hallgatással most sem szakít. Sem 1843—44-ben, sem 1861-ben, sem 1865—68-ban és később sem szólalt fel. Kecskeméthy Aurél (Kákay Aranyos) újságíró 1866-ban felfigyelt a „hallgató képviselőkre": „...jó szándékú hallgatók nagy számmal találhatók a képviselőházban, kik hogy mit gondolnak a hazai állapotokról — nem tudja meg senki".

116 Kecskeméthy véleménye — ha egyáltalán azt Csernovitsra is vonatkoztatjuk — azért nem fogadható el, mert a törvényhozó testület szavazásai során kipuhatolható a „hallgató képviselő" politikai állásfoglalása, véleménye is. A nagykikindai képviselő nem értett egyet Deák Ferenc pártjával az államadósságok egy részének átvételében (1867. december 15.); a bélyeg, illeték és díjak iránti törvényjavaslat vitájában (1868. június 26.).

117 Ez azonban puszta negációnál akkor még nem volt több. Az 1848-as törvénycikkekből 1867-ben nem vették át a XXII.-et, a nemzetőrségről szólót. Az uralkodó az önálló magyar hadsereg felállításáról (vagy a közös hadsereg „dualista" kettéválasztásáról), külön magyar csapattest létesítéséről hallani sem akart. Andrássy — mindezekről való kényszerű lemondását ellensúlyozandó — vetette fel a külön magyar fegyveres erő, a honvédség létesítésének követelését. A véderőről, a honvédségről és a népfelkelésről szóló törvények vitájában Tisza Kálmán az 1848—49-es honvédekre emlékezve indítványozta, hogy „... ha nem is oly mértékben, mint ezt óhajtom, de legalább a mennyiben lehet, adjuk meg ezen érdemek jutalmát". A többség (202 képviselő) nemmel szavazott, s csupán 79 támogatta a Balközéppárt vezetőjének beterjesztését. Csernovits Péter igenlő szavazata annak bizonyítéka, hogy az egykori kormánybiztoshoz még mindig közelebb állnak az önvédelmi harc katonái, mint az egykori huszárezredeshez.

118 1868. augusztus 4-én, a védelmi törvényjavaslat általánosságban történő elfogadásakor — ez a fentiekből is következik — Csernovits nem támogatta a kormány beterjesztését;

119 az általánosságban és részleteiben történő szavazásnál, amikor a képviselőház nagy többséggel fogadta el a véderőről, a honvédségről és a népfelkelésről szóló törvényeket (1868: XL—XLII. te), meg sem jelent (1868. augusztus 8.).

120 Ugyancsak távollétével tüntetett az egyik legjelentősebb törvényjavaslat, a nemzetiségekről szóló XLIV. törvénycikk elfogadásakor (1868. november 28.).

12 Két héttel később, december 10-én az országgyűlés utolsó ülését tartotta, Csernovits viszont nem tartozott azok közé, akik a „készen van a nagy mű" megnyugtató érzésével tértek haza, választóik körébe. „Ész, tudomány, szónoki tehetség... idő' múltával túlsúlyra emelnek néhány