Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
V. Ismét a nyilvános politikai szereplés terén (1861—1875) - 1. Kongresszus és nemzetiségi kérdés (1861)
pai egyensúllyal hozott összefüggésbe. Az eró'viszonyok átcsoportosulása két irányból fenyegeti a történelmi Magyarországot: a török birodalom felbomlását követően a Balkánról, valamint a nagynémet aspirációk irányából. Csernovits Péternek is az volt a meggyőződése, hogy az európai egyensúly egyelőre nem engedi Magyarország meggyengítését, amivel a „nemmagyar ajkú honpolgárok" értelmesebbjei, józanabbjai is tisztában vannak. így azután puszta rémképnek tartja azt az állítást, miszerint „... egy bizonytalan jövő utáni törekvésben a jelen bizonyos vívmányai veszélyeztetnének". A polgári szabadságjogokat kell szélesebb körben érvényesíteni. „A nemzetiségek jogos követelményei megadásával consolidáltassék azok viszonya az ország határai között, akkor a jövő iránt tökéletesen nyugodtak lehetünk!" — írta. 73 A magyarokhoz címezve hasonló intelem külföldről is érkezett, nevezetesen Belgrádból: „Magyarország a panslavismustól vagy a pangermanismustól legkevésbé sem félhet, míg szlávjait édes és nem mostoha fiai gyanánt tekintendi". 74 A két veszély közül — a balkáni nemzetek önállósulása és területi igényei, illetve a német expanzió — az utóbbit tartja fenyegetőbbnek: „Magyarországot és annak minden nemzetiségeit kivétel nélkül csak egy valódi veszély fenyegeti, és ez nem a Dunán lefelé, hanem felfelé keresendő." 75 Csernovits Péter elkeserítonek tartja, hogy a Reichsrath a német terjeszkedés eszméjének képviselőjévé szegődött. Ez a birodalmi tanács megvetéssel kezel olyan népeket, nemzeteket is, amelyek tekintélyes történelmi múlttal rendelkeznek (mint például a csehek); mit várhatnak akkor azok a nemzetiségek, amelyek sem önálló területtel, sem „...a történelemben gyökeredző nagy nemzeti múlttal" nem bírnak? A hatvanas évek bécsi Reichsrathjának politikája csak kíméletlenségében és tapintatlanságában különbözik attól, amelyet Bach neve fémjelzett. 76 Csernovits a nemzetiségi autonómia híve, szép hasonlatával: az autonómia „... természeti növény, mely ott, hol meghonosult, a szabadság gyökereit az egész területen szétárasztja". Arról, hogy Ausztriában autonómiáról szó lehessen, legelőször is a Reichsrathnak kell megszűnnie németnek lemii. Erre pedig — megítélése szerint — nincs kilátás. A „Grossösterreich" és a „Grossdeutschland" viszont minden külön érdeket, leginkább a külön nemzeti életet fenyegeti megsemmisítéssel. 77 A birodalmi tanács végül nem bizonyult a schmerlingi politika olyan engedelmes eszközének, mint azt 1861-ben feltételezték. Nyugodt gondolkodás, kevesebb öntetszelgés, a szenvedélyeknek a szükségletekhez igazítása — ezek Csernovits szerint a magyarországi nemzetiségi problémák megoldásának előfeltételei. A megoldás útján pedig úgy kell elindulni, hogy minden nemzetiség jogos kívánságai a haza közös óhajaiként jussanak kifejezésre. Igyekszik honfitársait, mindenekelőtt a magyar politikai élet vezetőit megnyugtatni, hogy a „nemzetiségi eszmétől" még akkor se féljenek, ha azzal „... egyesek értelmetlensége vagy gonoszsága a magyarok elleni gyűlölet szítására visszaélt". Azt szeretné elhitetni — mivel ez a meggyőződése is volt —hogy a nemzetiségi törekvések nem veszélyeztetik hazánk történelmi hivatását, mint ahogy a kisebbségek jogos kívánságai sincsenek veszélyeztetve a magyarok részéről. 78 Azért ennyire még 1861-ben sem volt idillikus a viszony. A megegyezés sikere érdekében a nemzetiség fogalmát kellene tisztázni.
