Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

V. Ismét a nyilvános politikai szereplés terén (1861—1875) - 1. Kongresszus és nemzetiségi kérdés (1861)

delem önkényének gátat szabtak, a teljhatalom gyakorlásában akadályozták. Ennek a szisztémának újabb változata: „fölfegyverkeztetett nemzetiség nemzetiség ellen", hogy a közös szabadságnak „magna charta"-ja szétdaraboltassék.

20 A szerb nemzet (Csernovits következetesen ezt a fogalmat használja) jogos kívánságait kétféleképp lehet érvényesíteni: vagy úgy, hogy a kongresszus határozatait egyenesen a bécsi kormányhoz nyújtják be, s azokat „... mint királyi propositiókat az országgyűlés elé a kormány által terjesztetni kérjük"; vagy a határozatokat közvetlenül az országgyűlés elé a szerbek maguk terjesztik.

21 A világtörténelem tanulságai, „nemzetünk történetének eredményei" — elég csak utalni 1848 tavaszának hasonló dilemmájára — arra intik a szerbeket, hogy ott keressék a szabadságot, ahol annak „... érzelme ismertetik". Csernovits a szerb nemzet szabadságára és jólétére csak egy biztos módot tud ajánlani, s az „... a szabadságot megértő, szabadságáért küzdő bátor és hó's magyar testvéreinkkel való szoros, tartós, felbonthatatlan szövetségben áll".

22 Mindenáron arról akarta meggyőzni a karlócai küldötteket, hogy a magyarok („... értem az értelmiség nagyságait") tisztában vannak azzal, miszerint „... a nemzetiségek kibékülésében, kielégítésében Magyarország jövője van benfoglaltatva". Kertelés nélkül jelentette ki: „Mi engem illet, én feladatomat az egyesség hirdetésében, nemzetem boldogságát és önnön dicsőségemet magyar nemzetteli egyesség létesítésében keresem".

23 A szerbek kívánságait csak bizonyos előfeltételek tudomásul vétele után tartja politikusnak előterjeszteni: el kell ismerni Magyarország területi integritását; Szent István koronájának szuverenitását; az alkotmányt, illetve az „abból fejlődött" 1848-as törvényeket. Csernovits — eltérve néhány emigráns és hazai politikus elképzelésétől —- nem fogadja el az ország föderalista átszervezését, amely „... egy históriai gyökérzetű ős monarchiában lehetetlen és eszélytelen". A szerb nemzetet a magyar alkotmányos épületbe akarja beépíteni, hogy annak erős oszlopát képezve „... nemzeti életünk alapjai a közalkotmány földében legyenek lerakva".

24 Az ország területi integritásának tiszteletben tartását egyelőre Szerbiából is ajánlották: „... a szerbek odaát nemcsak jogilag nem követelhetnek maguk részére területet, hanem ilyesmi érdekükkel egészen ellenkezik is" — írta ebben az időben Milos Popovic.

25 Csernovits Péter abban is különbözött magyar politikustársaitól, a kossuthi emigrációtól, hogy ő nem zárkózott el 1861-ben a szerb Vajdaság létrehozásának gondolatától. Teleki László is csak addig merészkedett el, hogy a vajda választását megengedhetőnek tartsa, Vajdaság nélkül.

26 A szerbiai Milos Popovic sem lépi át ezt a képzeletbeli határt: „A szerbeknek is vissza kell adni a jogot, hogy vojvodát bírhassanak, aki láthatólag képviselné a láthatlan nemzetiségi eszmét"

21 Csernovits a szerb kívánalmak közül az első helyre a határőrvidék katonai szerkezetének megszüntetését helyezi. A péterváradi, illyrbánáti, pancsovai ezredhez, a sajkás kerülethez csatolják a határos megyék szerbek által lakott részeit, s így alakíttassanak át vármegyékké. Ezekhez kapcsolva a Szerémséget, kialakulhat a Vajdaság területe. Véleménye szerint a Szerb Vajdaság létezése nem gyengíteni, hanem erősíteni fogja a hazát, „...mert a részek kielégítése és erősbítése által az egész szilárdul". Ez a megálla-