Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

IV. A szabadságharc, majd az önkényuralom korában (1848—1860) - 2. Az aradi magyar színjátszás

váradon haditörvényszéki vizsgálat alá".

63 A letartóztatást Berzeviczy Albert is megemlíti (1922). Az abszolutizmus koráról szóló munkájában idézi Bach elégedett kijelentését intézkedései eredményéről (,... most már a hosszú szalagok eltűntek"), de aggodalmát is arról, miszerint Kossuthnak a lakosság minden rétegében még sok híve van. A rendet — Bach felfogása ez — csak szigorúbb rendszabályokkal lehet fenntartani. „Ez időbe esik Csernovits Péter gazdag földbirtokos és volt főispán, úgyszintén Duschek Ferencz volt pénzügyminiszter elfogatása". Berzeviczy mindezt 1852. március 24-re datálja.

64 Rövid vizsgálati fogság után, 1852. június 4-én helyezték ideiglenesen szabadlábra „... azzal a kötelezettséggel, hogy felsőbb engedély nélkül Nagyváradot el nem hagyhatja".

65 A kivizsgálás még tartott. Június elején Csernovits szabadabb mozgást kért: Váradról kívánt időnként Szalárdra, gazdaságába menni. Ezt a nagyváradi cs.kir. haditörvényszék engedélyezte, de a szalárdi helyőrség parancsnokánál minden alkalommal jelentkeznie kellett. Megengedték továbbá azt is, hogy a Szalárddal szomszédos Püspökfürdőn tartózkodjék egészsége helyreállítása céljából.

66 1852. szeptember 4-én határozatban oldják fel a vele szemben alkalmazott korlátozásokat (ami Nagyváradhoz és környékéhez kötötte); a még függőben levő vizsgálat befejezéséig szabadlábra helyezik, de tartózkodási helyét csak a birodalom városai közül választhatja meg.

67 Csernovits Péter Mácsára tért vissza, s élte napjait — a császári-királyi titkosrendőrség szeme láttára. „Jelenleg állítólag mácsai birtokain rokonai közt vadászgat, és találkozókon vesz részt a háborús pártiakkal" — szólt az 1854. március 23-án készített jelentés. A „háborús pártiak" pedig nem lehettek mások, mint a forradalom és szabadságharc egykori szereplői, akik esetleg reménykedve függesztették „vigyázó szemüket" az éppen zajló krími háborúra. 2. AZ ARADI MAGYAR SZÍNHÁZ PÁRTOLÁSA Az önvédelmi harc a magyar színésztársadalmat sem hagyta érintetlenül. Egy részük honvédként harcolt, más részük politikusként támogatta a magyar forradalom ügyét. A legismertebb talán Egressy Gábor kormánybiztos tevékenysége. Philippovits István Bem táborának volt őrmestere; Feleky Miklós (1818—1902), Szerdahelyi Kálmán (1829—1872), Komáromy Alajos (1823— 1904) színészek ugyancsak fegyvert fogtak. Világos után a volt honvéd-színészek egy része fogolyként került Aradra, vagy menekülésük közben ejtették útba ezt a várost. Egy volt honvédhadnagy, Garzó Imre (1827—1914) örökített meg egy jellemző képet, amely az aradi görög templomban rögződött beléje: „... többen elővették és közrebocsátották, amit tudtak: volt szavalás, magánbeszéd és éneklés, majd rögtönzött párbeszéd, de semmi szó sem volt elmúlt és bevégzett dolgainkról..., miként a gyászolók tartózkodnak halottjuk emlékének és azzal saját fájdalmuknak fölújításától".

68 Ezek a színészek bajtársaik sorsára jutottak volna: külföldre sodródnak, a bujdosók sorsában osztoznak ; esetleg ők is elindulnak, mint besorozott közkatonák a birodalom távoli garnizonjaiba. Akadt azonban egy „fennkölt lelkű aradi honfi" — írta a már idézett színháztörténész, Váli Béla — Csernovits Péter, aki éles látással