Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
I. A család. Az ifjúság, a közéleti kibontakozás kezdetei
cipő és csizma, külön szoba a 80—90 frakk számára; ruháinak megvarratásához Angliából hozott szabót 37 ), s nem utolsó sorban kártyaszenvedélye nem csekély summát emésztettek fel. A mácsai kastélyban, az aradi házban, PestBudán, a „főúton" berendezett palotájában 38 ugyancsak fényűző élet járta. 1831 és 1833 között — egy 1834. december 14-én készített összesítés szerint —• 149 817 váltóforint (59 926 pengőforint) adósságot halmozott fel. 39 Csernovits Pál azonnal összehívatta a hitelezőket — „... tsupán fijatalsága és a rossz társaság" által elcsábított fia — adósságának pontos megállapítására. A tartozás kiegyenlítésére fia „ősi Örökségét ajánlja egyedül értékül (fundusul)". A hitelezők Csernovits Péter birtokának zár alá vételét, s „Garmad Gondviselő kinevezését" kérték. 40 Végül Csernovits Pál ajánlatára úgy állapodtak meg, s ezt bírósági döntés is megerősítette, hogy a simándi birtok évenkénti jövedelmét (19 500 váltóforint) „... a haszonbérleti kötés általruháztatásával 9 esztend. oda ajánlani kész" (1834. december 3.). 41 így a végső összeg — amely a Csernovits Péter által már kifizetett 11250 forinton felül maradt — 165 500 váltóforint (70 200 pengőforint). Nem lebecsülendő summa. Csak összehasonlításul: Széchenyi Istvánnak 1830 táján 230 ezer forint — ugyancsak fiatalkorából felhalmozódó — adóssága volt; s évi jövedelme is 60 ezerre tehető (vö. 1825. november 2-i felszólalása a Magyar Tudós Társaság ügyében). Csernovits Péter ekkor 24—25 éves fiatalember, még távol a közélettől, éli a jómódú nemesifjak szokványos életét. A Csernovits családban nem Péter volt az első, aki Arad vármegyében tisztet vállalt. A korábbi évtizedekben a szolgabírók között két Csernovics is szerepelt: Mária Terézia uralkodása alatt Csernovics János (1713—1759); II. Lipót idejében egy másik Csernovics János (1756—1831). Az utóbbi — aki több megye táblabírája is volt — az 1807-es rendi országgyűlésen a megye követeként voltjelen. 1741—1748 között Arad vármegye főadószedői tisztét Csernovits Péter dédapja, Mihály királyi tanácsos, jenoi kapitány töltötte be. 4a Ezt a sort folytatta Csernovits Péter, amikor az 1840-es évek elején — a hatalmas birtok teljes jogú átvétele után — őt is táblabírónak választották. A már említett kortársa, az 1838 óta Aradon élő Fábián Gábor jegyezte fel róla: „Egy fontosabb közgyűlésből, hacsak tehette, ki nem maradt; tisztválasztásoknál pedig az egésznek lelke ő volt". Természetesen mindez sok pénzébe került, de személyes érdek sohasem vezérelte. Szerzőnk érdekes megállapítását idézve: „Ő magának hivatalt nem keresett, hanem keresett a hivatalnak embert", így szerzett magának Arad megyében jelentős befolyást, s vívott ki magának „messzebb kiható nevet". 43 Tettei, megnyilatkozásai mind egyértelműbben bizonyítják, hogy az abszolutizmus éveiben a megyékben szerveződő ellenzék táborához csatlakozott. Az ő ellenzékisége már nem a felvilágosodásból kinövő, vagy éppenséggel a romantikától befolyásolt magatartás volt, mint ahogy idegen volt tőle az ellenállás régi, kuruc függetlenségi vagy werboczyánus prókátori formája egyaránt. Márki Sándor szerint igazi szabadelvű volt, aki nem szónokolt, hanem áldozott a reformok megvalósításáért. Arad vármegye tudós historiográfusa állításának igazolására figyelemre méltó példát hoz fel: amellett, hogy Aradon minden nemes mozgalmat gyámolított, s része volt a város és megye fejlődésében,
