Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
III. Kísérlet a szerb—magyar megbékélés megteremtésére - 1. Csernovits Péter Újvidéken
vic jelentésén alapult, 49 miszerint „... a tényálladékot egész pozitivitással megállapíthatjuk". Hering Lipót plébánosra hivatkozik (1848-ban segédlelkész volt Újvidéken), aki bizonyította, hogy a városi jegyzőkönyv adatai csakugyan megfelelnek a tényállásnak. 50 Maga Érdújhelyi emígy summázza a június 26-án történteket: „... kétségtelen, hogy a vérengzés nincs összefüggésben az országgyűlési képviselőválasztással s csupán egy esetleges konfliktus következménye. A felingerült kedélyek háborgása közepett véletlenül keletkezett személyes összetűzés idézte elő az egészet". Ő — sine ira et odio — tárgyilagosan igyekezett a történelmi eseményt előadni, nem úgy, mint egyes sajtótermékek (gondolhatott itt a Pesti Hírlapra), amelyek frappánsan bizonyították, „... mint keltenek izgalmas napokban egyes hírlapi közlemények országos szenzációt", s az így szárnyra kelt híresztelések mennyire megbízhatatlanok. 51 Az események mai kutatójában az Érdújhelyi által is felhasznált visszaemlékezések olvastán néhány kérdés fogalmazódik meg. A szemtanúkban (beleértve az újvidéki főkapitányt is) és Érdújhelyiben fel sem merül, hogy egyáltalán mit kerestek a szerviánusok (egy másik állam polgárai) Újvidéken, illetve Magyarországon. Másrészt — véleményünk szerint — a június 26-án történteket annyira nem lehet bagatellizálni, ahogy azt Érdújhelyi tette. Nem a közvetlen, hanem a távolabbi következményekre kell figyelmünket összpontosítani. Éppen azért nem foglaltunk állást az olyan részletkérdések felett kialakult vitában, mint a kezdeményező „dicsősége", az áldozatok száma, mert bennünket inkább a történtek messzebbmutató politikai konklúziói érdekelnek. Az első következmény az, hogy Csernovits Péter kénytelen volt lemondani temesvári utazásáról (a kormány által összehívott kongresszusra indult volna), s elmaradt a Vukovics Sebővei tervezett és megbeszélt találkozás. E gond súlyosságát — mostani tudásunkkal bírva — csökkenti az, hogy sem a szerbek, sem a románok nem jelentek meg a kongresszuson. De akkor, s Újvidéken a kormánybiztos ezt nem tudhatta. A legsürgősebb intézkedések után (mint például a szerb, a magyar és német nemzetőrök mozgósítása és fegyverbe állítása, 52 az ellenfelek közé dragonyosok rendelése — Pichler Sándor János parancsnoksága alatt) az ellenségeskedések okainak felszámolására törekedett a kormánybiztos. Legelőször az ókéri magyar tábor polgári és katonai parancsnokainak tiltotta meg, hogy fegyvereseikkel bármilyen előnyomulást tegyenek, különben a „Karlovizi s romai sáncznál lévőket az ellenséges mozdulatoktól vissza tartoztatni lehetetlen". Megtiltotta továbbá azt is, hogy egyelőre a tábor katonái, nemzetőrei közül bárki is a városba jöjjön. 53 Utasította Újvidék tanácsát, hogy Pichler János kapitány rendelkezéseinek kihirdetéséhez segédkezet nyújtsanak. A városban történtekről hivatalos tájékoztatást küldött Hrabovszky János altábornagynak. 54 A fohadparancsnok nem sokat teketóriázott. Mivel a belügyminisztertől is a szigorúbb fellépésre kapott instrukciót („Az újvidéki népnek parancsolhatnak az ágyúk. Két lövés az öldöklést lecsillapította volna" 55 ), az újvidéki tanáccsal határozottan közölte, hogy egy újabb zendülés esetén halomra löveti a várost. 56 Temerinből a Ferdinánd d'Este ezred egyik zászlóalját és a Zanini olasz zászlóaljból négy századot Újvidékre rendelte. Hrabovszky katonai uta9 o
