Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - I. Észak- és középkelet-dunántúli nyelvjárasszigetek

megkülönböztetné őket. Vajon mi lehet ennek az oka? Miért lehet erősen ö-ző e két falu az inkább e-ző községek szomszédságában? A fölvetődő kérdésekre nem könnyű a válasz, de azért meg kell próbálkozni vele. A Budapest közvetlen közelében fekvő Páty nyelvjárási arculatát valószínűleg több tényező alakította annyira sajátossá, hogy még a közeli falvak (Gyúró, Mány és Tök) tájszólásától is többé-kevésbé elüt. Mindegyik község népnyelvétől eltér — a már említett — erősen ö-ző jellege miatt. Vannak olyan vonásai is, amelyek csupán egy-egy környékbeli falu nyelvjárásától különböznek. Ezek a sajátosságai a következők: — 1. Tök község nagyfokú zárt z'-zésével szemben Páty gyengén í-ző. — 2. A felső nyelvállású rövid magánhangzók a köznyelvi hosszú ú, ű és í helyén a pátyi nyelvjárásban kevésbé gyakoriak, mint Gyúró és Mány tájszólásában. — 3. Az /, r és j nyújtó hatására Gyúró és Tök népnyelvében egyetlenegy példa sincs, Páty anyagában viszont erre a jelenségre húsz adat fordul elő. — 4. A szóvégi zöngétlenülésre és a félzöngés mássalhangzókra Tök nyelvjárásában alig van néhány példa, Páty tájszólásában viszont ez számottevő. — 5. Páty népnyelvében él egy-két olyan tájszó (pl. csörge 'forgácsfánk'), amely Gyúró, Mány és Tök nyelvjárásában nem használatos. A pátyi tájszólásnak a szomszédos falvak tájnyelvétől elütő sajátságai megítélésem szerint Páty településtörténetében gyökereznek. Ezen föltevésemnek a történeti tények ugyan ellentmondani látszanak, ugyanis a BOROVSZKY SAMU szerkesztette „Magyarország vármegyéi és városai" sorozatban a következőket olvashatjuk a községről: „A török hódoltság után is lakott helyként írták össze." (Pest—Pilis—Solt—Kiskun Vármegye I. 106.) A legújabb helytörténeti kutatások eredményei is Páty településtörténetének folytonossága mellett foglalnak állást: „A XVII. századi dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a hajdani pilisi járás öt települése lakottan élte túl a hódoltság időszakát. Őseink hallatlan szívósságát bizonyítja, hogy e települések sorában — Szentendre, Sződ, Tárcsa, Tótfalu mellett — ott találjuk Pátyot is. S hogy a falu lakossága rövid megszakításokkal mindvégig a helyén maradt, biztosítja településünkön a kultúrfolytonosságot." (WIEDERMANN GÁBOR: Páty község története a felszabadulásig. In: Páty. Fejezetek a község történetéből. Szerkesztette: SZABÓ ANDRÁSNÉ PEREGOVICS VILMA. Páty, 1986. 14.) Arról sem ezekben a munkákban, sem másutt — tudtommal — szó sincs, hogy Páty lakói más vidékről költöztek lakóhelyükre. A nyelvi-nyelvjárási tények viszont arról vallanak, hogy a lakosság — egy jelentős része legalábbis — más tájszólású területről kerülhetett ide. A történeti és nyelvi tények tehát egymásnak ellentmondanak. Mi lehet az igazság? Nincs okunk kételkedni abban, hogy Páty a török dúlás idején nem pusztult el, ezért a török kiűzése után valóban lakott hely volt. Ezt a már idézett BOROVSZKY