Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Kitekintés külföldi előzményekre - 2. A német nyelvszigetkutatás eredményeinek vázlatos összefoglalása

dásaiban és a német irodalmi nyelv kialakulásáról vallott fölfogásában egyaránt nagy jelentőséget tulajdonított a nyugatnémet nyelvjárásterületről a középkeleti német tájszólások vidékére történt XII—XIII. századi áttelepüléseknek és az ezt követő nyelvjáráskeveredésnek is (1. részletesebben: Sprache und Geschichte. III,Halle. 1956.25-172). A továbbiakban elsősorban HUTTERER említett tanulmánya alapján foglalom össze röviden mindazt, ami a kezdetektől az 1980-as évek elejéig a német nyelvszigetkutatás legfontosabb elvi-elméleti kérdései közé tartozik, hiszen ezek a magyarországi német tájszólások kutatásában is kiindulási alapul szolgáltak, ezenkívül azonban — bár többnyire áttételes formában — kisebb-nagyobb mértékben hatottak a magyar nyelv(járás)szigetek csekélyebb múltra visszatekintő vizsgálatára is. A német nyelvszigetek kutatásának sokáig az volt a sarkalatos kérdése, hogy a zárt területen lévő telepesek őshazáját a nyelvjárási jelenségek elemzésével — lehetőleg pontosan — meghatározzák. Az újgrammatikus módszerek alkalmazása során az is lehetségesnek tűnt, hogy az egyes telepítések történetének kutatását nyelvjárásuk vizsgálata pótolja, s ezáltal a jelenkori német tájszólások egyenes vonalú származtatásának tételét a régi törzsi nyelvjárásokból igazolják. Amikor a német dialektológia a századforduló táján harmadik, nyelvföldrajzi korszakába lépett, a nyelvszigetkutatás előterében továbbra is az őshaza meghatározása maradt, módszertanilag azonban kétségtelenül tovább fejlődött, s a kutató most már arra törekedett, hogy a nyelvszigetnek — általában egyetlen helységnek — a hangtani és szókészleti sajátosságait a különböző nyelvatlaszok adataival összevesse. Ennek eredménye a kibocsátó (eredeti) nyelvjárás valamivel pontosabb megjelölése lett, a legtöbb esetben azonban mégsem volt megfelelő, mivel a kisebb nyelvszigetek megalapítói gyakran különböző tájegységekről verbuválódtak, s főképpen pedig azért, mert a nyelv fejlődése a nyelvszigeteken a saját útján haladt. Mivel egy-egy nyelv(járás)sziget létrejöttében olykor szövevényes településtörténeti okok játszanak közre, ezért ezeknek vizsgálatát úgy kell elvégezni, mint önálló nyelvi egységekét, s az őshaza helyett helyesebb ma már inkább a telepesek származási vidékeiről beszélnünk, ahogy TEUCHERT és WEBER-KELLERMANN nyomán HUTTERER is megállapítja (i. m. 180). A nyelv(járás)szigetek vizsgálatának jelentőségét többen is fölismerték. HUTTERER ezt a következőképpen összegezte: „BÖHMER hat den grossen erkenntnistheoretischen Wert von Mischung und Ausgleich als „schliesslich in allén Gegenden und zu allén Zeiten wirksames sprachhistorisches und sprachgenetisches Prinzip" erkannt und damit die Rückkoppelung an die Humboldtsche Sprachbetrachtung vollzogen. TEUCHERT konnte bereits auf die Sprachinselmundarten als auf den „geeignetsten Gegenstand" verweisen, an dem sich die