Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Jugoszláviai nyelv(járás)szigetek

történelmi körülmények következtében vált nyelvszigetté. Kupuszina viszont telepítés, amelynek nyelvjárásával többen is foglalkoztak, legutóbb — ugyancsak a MNyA. alapján — IMRE SAMU foglalta össze legfontosabb tájnyelvi jelenségeit (vö. MMNyjR. 369—70). Korábban, még az 1960-as évek elején a MNyA. anyagának felhasználásával BENKŐ LORÁND mutatta ki, hogy Kupuszina tájszólása genetikusan összefügg a csehszlovákiai Nagyhind és környéke nyelvjárásával (MNy. LVII, 401 — 13). A kupuszinai tájszólásra vonatkozó kutatási eredményeit — egy másik, a nyelvjáráskutatás és településtörténet problematikáját taglaló tanulmányában — a következőképpen összegezte: „Az egyik legérdekesebb magyar nyelvjárásszigetnek, a Zombor melletti Kupuszina magyarságának mai nyelvállapota kétséget kizáróan mutatja, hogy e községet nyugati palóc telepesek népesítették be, akik Nyitra környékéről, Nagyhindről vagy valamelyik környező faluból költöztek sok száz kilométer messzeségbe. A település közel háromszáz éves, lakosai a hódoltság során legjobban elnéptelenedett déli területekre lehúzódó magyarság első hullámából valók. E telepesek erősen zárkózott, belterjes életmódja a magyarázata, hogy a kupuszinai sziget nyelve alig mutat más magyar nyelvjárási beszüremkedéseket, és korábbi nyelvi típusának ma is hű őrzője, persze bizonyos időbeli nyelvi változásokat leszámítva." (Nyr. 91:459.) Kót tájszólása nagy vonalakban megegyezik a földrajzilag hozzá közel eső őrségi és zalai nyelvjárástípussal, s még inkább a hetési tájnyelwel, ezért joggal sorolta IMRE SAMU a hetési nyelvjárástípusba (MMNyjR. 337). Főbb nyelvjárási sajátságai — a teljesség igénye nélkül — a következők: — 1. Megvan benne a zárt é és a nyílt e fonémaellentét. — 2. A köznyelvi ú, ű, /'helyén gyakori a rövid u, ü és i (pl. buza, tüz, VÍZ). — 3. Az ó, ő, é fonémák up, üö, ie típusú nyitódó kettőshangzóban realizálódnak. — 4. Abszolút szó végen ó, ő, é nem állhat, helyette u, ü, / jelentkezik (pl. biru, erdü, kávi). — 5. Az /, r és / előtt nem nyúlik meg a magánhangzó. — 6. A köznyelvben kétalakú -nál, -nél, illetőleg -val, -vei rag itt egyalakú (pl. kertná, lábbe). — 7. A főnévi igenév képzője gyakran -nyi vagy -nya hangalakú (pl.főznyi, innya). — 8. Az őrségi és zalai nyelvjárásoktól eltérően viszonylag erősen ö-ző (pl. gyerök, möntök). — 9. Közepes mértékű zárt/-zés is jellemzi (p\. fösviny, vendigök). — 10. A birtokos személyjelezésben az egyalakú -ik, -jik megoldás gyakori (pl. fajik, kertyik). Stb. Van azonban a kóti nyelvjárásnak egy-két olyan vonása is, amely például a Heteshez tartozó Bödeháza tájszólásában nincs vagy alig van meg. Ilyen jelenség a mindössze egy adatban fölbukkanó illabiális á (78. gáZ) és a köznyelvi á helyén gyakran előforduló á változat (pl. 1. árpa, árpa; 77. csalány; 579. ásop; 618. patkány; 644. kigyupásztor; 933. királ; 951. vállú; stb.), amely a bödeházi nyelvjárásban ritkábban fordul elő. Mivel a félhosszú á változatra mindegyik