Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Jugoszláviai nyelv(járás)szigetek

A többes szám 1. személyű birtokos személyjel a köznyelvi -unk, -ünk helyett Kót nyelvjárásában -ank, -enk megoldású (1033. madarank), a többi kutatóponton azonos a köznyelvivel. A kóti tájszólásban a több birtok kifejezése többnyire úgy történik, hogy a több birtokos egy birtokát jelző alakhoz többesjel járul (pl. 965. lovankak 'lovaink'; 989. disznutokak 'disznóitok'; ökrünk; 1002. ökrünkek 'ökreink'; stb.). A kórógyi nyelvjárásban pedig a több birtok kifejezésekor a birtokos személyjel után még -k többesjel is csatlakozik (pl. 965. lovájink'ák', lovájink; 1003. ökrejít'ök'ek', ökrejítök; stb.). A többi kutatóponton a több birtok kifejezése megegyezik a köznyelvi formákkal. F) A határozóragok többsége a vizsgált kutatópontokon többnyire hangalakjában tér el a köznyelvi megfelelőiktől. Van azonban néhány olyan határozórag is, amelyet valamilyen szempontból egy-egy helyi nyelvjárás figyelemre méltó sajátságának tekinthetünk. A kóti népnyelvben a -val, -vei egyalakú (pl. 1117. lábbe), s a magánhangzóra végződő szavakhoz járulva a v helyett / használatos (pl. 1130. hamujje). A köznyelvi -hoz, -hez, -höz rag helyén Torontáltorda és Torontálvásárhely nyelvjárásában a kétalakú -hon, -hőn él (például az 1067. térképlapon: 10. bíróhon és 12. bírqphon; az 1050. atlaszlapon: 10. tüszhön és 12. a tüszhö, a tüszhön; stb.). A torontáltordai és torontálvásárhelyi tájszólásnak ez a vonása a Szeged környéki nyelvjárásokkal esik egybe (vö. MMNyjR. 316). A köznyelvi -szor, -szer, -szőr határozóraggal szemben Torontáltorda népnyelvében a kétalakú -szó, -sző változat jelentkezik, például a 667. térképlapon a háromszó, a 670. atlaszlapon pedig az öccő szóalakban fordul elő. Ez a sajátság ugyancsak a Szeged vidéki tájszólásokkal mutat rokonságot. 5. Hasznosnak látszik a jugoszláviai kutatópontok szókincsének elemzése is. Látnunk kell azonban, hogy a MNyA. anyaga alapján olyanfajta elemzés, mint amilyen a magyarországi kutatópontokon lehetséges, a jugoszláviai településeken nem végezhető el. Ennek véleményem szerint több oka is van. Az egyik az, hogy a jugoszláviai kutatópont-hálózat nagyon ritka, a gyűjtésre kijelölt települések olyan távol esnek egymástól, hogy azok nyelvileg nem hathattak egymásra, emiatt különböző nyelvjárási sajátságaiknak (így szókészletüknek) összevetése eleve célszerűtlen. A magyarországi kutatópontok sűrűsége viszont lehetővé teszi például annak vizsgálatát, hogy a nyelv legmozgékonyabb részlegéből, egy-egy helyi nyelvjárás szókészletéből milyen elemek kerültek át az évszázados együttélés során a szomszédos kutatópontok tájszólásába. Tagadhatatlan persze, hogy a szomszédos kutatópontok nyelvi anyagának egymással való összehasonlítása az alföldi települések esetében több nehézséggel jár, mint a sűrűbb kutatópont-hálózatú Dunántúlon. (Az ideális eljárásmód az abszolút sűrűségű