Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - V. Néhány délkelet-magyarországi nyelvjárássziget

adatok számát bizonyos mértékig az a körülmény is befolyásolta, hogy a szóföldrajzi kérdőívet néhány településen (Gáborjánban, Ártándon, Endrődön, Köröstarcsán, Okányban és Csanádpalotán) nem kérdezték ki. Ezt a vizsgálat szempontjából azért sajnálom, mert némelyik faluról nem tudjuk pontosan, hogy honnan települt, s így az átköltözés helyének hozzávetőleges megjelöléséhez kevesebb nyelvi anyaggal számolhatunk, mint a kilenc másik kutatópont esetében. Mivel a MNyA. — érthető okokból — nagyobbrészt hangtani jelenségeket foglal magában, s az elsődlegesen alaktani és szókincstani célú térképek száma a hangtaniakénál kisebb, ezért az egyes kutatópontok nyelvjárási sajátságainak összevetésében a hangtani jelenségek kapnak nagyobb súlyt. 2. Hangtani téren azt vizsgálom, hogy a szóban forgó kutatópontok nyelvjárásában a fonémák állománya (száma), hangszíne és gyakorisága tekintetében milyen vonások ragadhatok meg. A) A fonémaállomány szempontjából a tizenöt kutatópont közül tizenhármon megvan az e:é fonémaellentét, ezeknek magánhangzó-rendszerében tehát 8 rövid fonéma él. Köröstarcsa nyelvjárásában viszont nincs meg a nyílt e és zárt é fonológiai ellentéte. Ez a tájszólás csupán 7 rövid magánhangzót ismer, az N-3. kutatóponton a zárt é a MNyA. hat kötetében mindössze hat szóban fordul elő, mégpedig akkor is csak nyílt e-s szóalak melletti változatként (pl. 661. éggy, < eggy>; de: 662. eggyenkint; 848. segítek, segítek, segítek; stb.). Artánd népnyelvében valamivel több morfémában van adat a zárt é (többnyire e változatú) előfordulására, lényegében azonban ez a helyi nyelvjárás sem különbözteti meg a kétféle e hangot. Gáborján tájszólásában viszont eléggé gyakori, hogy a nyílt e-ző és a zárt é'-ző szóalakok egymás melletti változatként használatosak (például a következő atlaszlapokon: 810. viszé, viszel, viszel; 819. lűttém, lűttem; stb.). A mássalhangzó-fonémák köréből esetleg a ly fonéma szórványos előfordulását lehetne várni a BENKŐ LORÁND által palóc telepítésűnek jelzett Kunágotán. Hogy a ly meglétére egyetlenegy példát sem találunk az atlaszban, az egyáltalán nem meglepő, hiszen ez a fonéma ma már a palócban is erősen visszaszorulóban van (1. erről IMRE SAMU: ÁNyT. VIII, 92). Az é fonéma, amely a palócságnak is csupán kisebb részén található meg, nem szerepel sem Kunágota, sem a többi kutatópont anyagában. B) A magánhangzók hangszínbeli sajátosságai közül azokkal általában nem foglalkozom, amelyek csupán néhány szóban és csak egy kutatóponton fordulnak elő. Ha viszont valamelyik, az atlaszban szintén csak egy-két példával szereplő hangszínbeli jelenségnek településtörténeti szempontból esetleg jelentősége lehet, akkor az ilyen adatokat egytől egyig megszámláltam és elemeztem.