Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - V. Néhány délkelet-magyarországi nyelvjárássziget

V. Néhány délkelet-magyarországi nyelvjárássziget 1. Dolgozatomnak ebben a fejezetében azt vizsgálom, hogy a tiszai nyelvjárástípus területén fekvő néhány nyelvjárássziget tájnyelvében milyen változások zajlottak le azóta, hogy a szóban forgó településekre való átköltözés valamely más nyelvjárásterületről megtörtént. Azt próbálom továbbá feltárni, hogy a vizsgált nyelvjárasszigetek milyen mértékben őriztek meg bizonyos nyelvjárási sajátságokat az eredeti nyelvjárásukból, illetőleg arra a kérdésre is keresem a választ, hogy a több évszázados együttélés során milyen jelenségek és mennyire hatoltak be az adott nyelvjárásszigetbe a szomszédos táj szólásokból. Ehhez a vizsgálathoz a következő települések atlaszbeli anyagát használtam föl: Dévaványa (M-19), Gáborján (P-16), Fúrta (P-17), Ártánd (P-18), Öcsöd (N-l), Endrőd (N-2), Köröstarcsa (N-3), Doboz (N-4), Orosháza (N-5), Okány (N-6), Biharugra (N-7), Földeák (N-8), Csanádpalota (N-9), Kunágota (N-10) és Újkígyós (N-ll). Ahol az esetleges összehasonlítás indokolttá teszi, ott egy-két esetben Algyő (K-12) és Tiszasziget (K-13) atlaszbeli adataira is hivatkozom. A vizsgálatra kiválasztott tizenöt kutatópont közül Szentetornya, amelyet 1946-ban Orosházához csatoltak, és ahol a gyűjtés történt, a török hódoltság után Orosházával együtt a Dunántúlról települt, Újkígyós lakossága pedig szegedi kirajzás (vö. MNyAElm. 292—3). Mivel a MNyA. térképlapjain Orosháza szerepel, és Szentetornya településtörténete — ami legalábbis az evangélikus vallású lakosságot illeti — Orosházáéval azonos, a továbbiakban mindenütt az orosházi nyelvjárásról szólok. E két település nyelvjárásának vizsgálatában az egyes jelenségek változásának (az eredeti sajátságok megőrzésének és az újabb vonások megjelenésének) a megragadását tekintem feladatomnak. Két másik községről, Endrődről és Csanádpalotáról pedig a csupán annyit tudunk, hogy török hódoltság utáni telepítések (vö. MNyAElm. 292—3). Izgalmas és nehéz kérdésnek ígérkezik annak fölvetése, hogy bizonyos nyelvföldrajzi adatok alapján mely vidékről kerülhettek ezen faluk lakói a mostani lakóhelyre. Kunágotával kapcsolatban föltétlenül figyelembe veendő BENKŐ LORÁND következő megjegyzése: „Túlnyomórészt palóc vidékről beköltözöttekből került ki a Tisza-Körös-Maros szögének új magyar lakossága is (Gyula, Mezőkovácsháza, Dombegyháza, Kunágota stb.)" (Nyjtört. 86.) Köröstarcsáról és Endrődről pedig az írja BENKŐ hogy „Békésben is számos szlovák néprészleg magyarosodott el teljesen (Köröstarcsa, Endrőd stb.)" (Nyjtört. 87.) Olyan észrevételek ezek, amelyekre a nagyatlasz adatainak összesítése és vallatóra fogása során természetesen nagy figyelmet fordítottam. A fentiekben vázolt kutatási cél érdekében a különféle nyelvjárási jelenségeket kutatópontonként egytől egyig megszámláltam és összesítettem. A kapott