Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

A kutatás hazai előzményei - 2. A nyelvjárasszigetek kutatásának áttekintése a kezdetektől napjainkig

tudományos eredményekben, sem módszertanilag nem múlják felül a századforduló táján e témakörben született tanulmányokat. 1926-ban látott napvilágot TAKÁTS LAJOS „AZ apátfalvai nyelvjárás" című munkája (Makó, 1926), amelyben a tájnyelvi sajátságok felsorolása mellett a bevezetésben szó esik a község történetéről is. Ez azért érdemel figyelmet, mert Apátfalvára még a XVIII. század első felében részben idegen ajkú (főleg szerb, később román) lakosság került, részben pedig a környékbeli magyar helységekből települtek be sokan, továbbá „A lakosok száma 1768-ban s később új települtekkel szaporodott a Jászságból, Gömör, Heves, Hont és Nógrád vármegyékből" (i. m. 4). A XVIII. század második felétől kezdve tehát az apátfalvi tájszólásban erős fokú nyelvjáráskeveredés mehetett végbe. Hogy milyen mértékben őrződtek meg benne a palócos-jászos vonások és a Szeged vidéki nyelvjárástípus sajátságai, s hogy honnan (közelebbről melyik tájegységről) költözhettek át többen, abban nem foglalt állást a szerző. Két nyelvjárástípus sajátosságait, valamint ezek egymás mellett élésének és egymásra hatásának problematikáját elemzi MOLECZ BÉLA „A szentesi nyelvjárásról" c. cikkében (Népünk és Nyelvünk. III, 256—263). A Szentes két tájszólásának hátterében húzódó településtörténeti okokat a következőképpen foglalta össze: „A város eredetileg két részből állott: az északi Felső-pártból és a déli Alsó-pártbó\, melyeket ma is így neveznek; a két részt a Kossuth-utca választja el egymástól. Ezekben a városrészekben telepedtek meg azok a földmívelő református jobbágycsaládok, melyeket Haruckern János György báró a 18. század húszas éveiben telepített ide; míg a 18. század közepe táján fia, Haruckern Ferenc báró a Mátra aljáról katholikus palócokat telepített Szentesre, egy akkor alakult új városrészbe, a Kisérbe. A kisériek magukkal hozták különleges nyelvjárásukat, egy tömegben laktak, hosszú időn át meglehetősen külön életet éltek, reformátusokkal nem vegyültek össze, így nem csoda, ha megőrizték eredeti nyelvjárásukat. ...Csak nagy sokára kezdett megszűnni ez az idegenkedésnek is beváló elkülönülés, de ezzel együtt megindult a város kétféle tájbeszédének egymásra hatása, lassú kiegyenlítődése is. ...De azért a város kétféle nyelvjárásának — a felsőpártinak és a kisérinek — legmélyebben gyökerező sajátságai megmaradtak továbbra is" (i. m. 256—7). — Amennyire jó jellemzését adja MOLECZ BÉLA Szentes nyelvjárási állapotának, annyira sajnálatos, hogy tájnyelvi adatainak vallomását településtörténeti következtetések levonására valójában nem hasznosítja. Az 1930-as évek elejétől részben az országosan kibontakozó falukutató mozgalom hatására, részben CSŰRY BÁLINT tevékenysége következtében föllendülés következett be dialektológiánkban. Erre az időszakra esik HORGER ANTAL „A magyar nyelvjárások" című monográfiájának megjelenése (Bp., 1934).