Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)
Magyarországi nyelvjárasszigetek - IV. Átmeneti jellegű nyelvjárások a Jászság vidékén, valamint a Tisza középső folyása mentén és egy közép-tiszántúli nyelvjárássziget
Vannak azonban olyan vonásai is, amelyek eltérnek attól. Ezek a következők: — 1. Az ó, ő és é helyén nincsenek kettőshangzók. — 2. Jóval gyengébben zárt Í-ZŐ, mint a pélyi tájszólás. — 3. A köznyelvi á és ű helyén gyakrabban fordul elő ö, illetőleg ő hang (pl. valló; gyűrő). — 4. A ly fonéma nincs meg. — 5. A palatális gy-zés és /y-zés megvan benne (pl. gyinnye, tyűkör), de a palatális /y-ezésre egyetlenegy adat sem fordul elő. — 6. Használatos a -nyi határozórag, mégpedig '-ékhoz' (pl. Sándornyi) és '-nál, -nél'jelentésben (pl. Ferencnyi) — 7. Az -e, -je birtokos személyjel melletti változatként az -/, -ji is járatos (pl. bőri). — 8. A birtokos személyjelezés többes szám 3. személyében változatként -ik, -jik rag is előfordul (pl. kertik, kértyik; szívik). — 9. Használatosak az azokot, minkét, őköt típusú szóalakok. Sarud község nyelvjárása — amint azt a fenti sajátságai mutatják — a sok egyezés mellett eléggé el is tér a pélyi tájszólástól. Igaz ugyan, hogy a ly fonémát nem ismeri, és nincs benne palatális /y-ezés sem, mégis összességében — mindegyik nyelvjárási jelenséget figyelembe véve — Sarud népnyelvében a palócos jellegű vonások dominálnak. Ezért a sarudi tájszólást okkal sorolhatjuk az Eger környéki nyelvjárástípusba. Tápiószentmárton és Tápiógyörgye nyelvjárása bizonyos fokig átmeneti jellegű, amely elsősorban nem az egyes nyelvjárási jelenségek megléte vagy hiánya miatt nevezhető átmeneti típusúnak, hanem inkább az egyes sajátságok megőrzésének mértéke következtében. E két településnek a népnyelve ugyanis általában azonos a déli palóc nyelvjárástípus főbb jellegzetességeivel (vö. MMNyjR. 355—6). A legjellemzőbb palócos vonásaik a következők: — 1. A köznyelvi a helyén mindkét község tájszólásában szilárdan tartja magát az illabiális á-zás. — 2. A köznyelvi a-val szemben gyakran használatos hosszú labiális a. A nagyatlasz adatai szerint ez a jelenség sincs visszaszorulóban. — 3. Szórványosan palatális gy-zés és ry-zés is jelentkezik (pl. gyijó; szeretyi). — 4. A meg igekötő g-jének hasonulására is előfordul néhány példa (pl. méddohosogyik, méffokta). — 5. A főnévi igenév képzőjének hangalakja — változatként legalábbis — -nyi is lehet (pl. kötnyi). — 6. Használatosak a taníjja típusú igealakok. Tápiószentmárton és Tápiógyörgye nyelvjárásának átmeneti jellegét mutatja a gyenge fokú ö-zés (pl. a sépér mellett söpör, sőt az ebédéi mellett ebédöl változat is használatos), valamint az is, hogy előfordul egy-két példa a szekér típusú szóalakokra is. Összességében Tápiógyörgye és Tápiószentmárton tájszólását olyan viszonylag önálló nyelvjárási egységnek tartom, amely minden átmeneti jellegű sajátsága ellenére is elsősorban a déli palóc nyelvjárástípus jegyeit viseli magán. Végül Cegléd és Gomba népnyelvéről szólva azt állapíthatom meg, hogy ez a
