Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - II. Duna—Tisza közi nyelvjárasszigetek

Magnetofonfölvételeim is őriznek azonban egy-két olyan jelenséget, amely a nagyatlaszban nem fordul elő. Ilyenek a független labiális ö-zést mutató röndök és röndös szóalakok. Ezek behatolása a gyengén ö-ző dávodi nyelvjárásba valószínűleg a környékbeli erősen ö-ző tájszólások (főképpen Nagybaracska) hatásával függ össze. Ennél is föltűnőbb a főnévi igenévképző -nyi változatának fölbukkanása, amely két adatközlőmtől egy-egy adattal (dógoznyi és lénnyi) került magnetofonszalagra. Ezt semmiképpen sem magyarázhatjuk a szomszédos nyelvjárások hatásával, hanem inkább az eredeti tájszólásnak ma már csak elvétve hallható maradványának tekinthetjük, mégpedig olyan vonásnak, amely kissé azért megerősíti azt a nagyatlasz anyagának elemzésekor már kifejtett föltevésemet, hogy a dávodiak ősei a Duna folyásától északra, a Garam—Zsitva közéről kerülhettek lakóhelyükre. A madarasi gyűjtés során a következő nyelvjárási jelenségekre találtam viszonylag több példát: — 1. Az illabiális é'-zés erős fokú (pl. egres, lépett, marokszedő, mént; stb.), a vele szemben álló labiális ö-zés kisebb mértékű (pl. fagöröndős, köllött, söprű; stb.). — 2. Szórványos zárt z-zés jellemző (pl. egísz, felesígém, kaszáik; stb.). — 3. A be igekötő általában zárt é'-vel hangzik (pl. beindul, beoszt; stb.). — 4. Viszonylag gyakran jelentkezik az apalatális /-ezés (pl. csoroszla, kölkeddzik, mosolog; stb.). — 5. Számottevő a palatális «y-ezés (pl. nyőll, vonyít, vonyókís~ vonyókés; stb.). — 6. Gyakoriak a taníjja típusú igealakok (pl. mégindíjjuk, szoríjja; stb.). Ezek a sajátságok egytől egyig megtalálhatók a nagyatlaszban is. A terepmunka során sikerült azonban néhány újabb, értékes nyelvi-nyelvjárási sajátságra is fényt deríteni. A MNyA.-ban főnévi igenévképző palatalizált megoldására két példa van Madarason, ez a kihalónak jelzett innya és rínya szóalak, ezzel szemben kiderült, hogy régebben — nagyon ritkán ugyan — a -nyi forma is használatos volt, sőt egy-két adat az egyik magnetofonfölvételemen is elhangzik (béhordanyi, étetnyi, fölhasznányi és hánnyí). Emellett néhány, szóföldrajzi szempontból igen figyelemreméltó tájszót is sikerült gyűjtenem a 2. számú nyelvatlasz-kérdőív segítségével. Ezek a következők: béllér 'böllér', döböny 'zsírosbödön', giriny 'görény', kutyahal 'ebihal', ménétke 'menyét', pampuska 'fánk', pipiske 'búbos pacsirta', zörög 'mennydörög' és zsétár 'fejőedény'. Az általam gyűjtött újabb adatok sem módosítják azonban azt a föltevésemet, amelyet a nagyatlaszból vontam le Madaras eredeti tájszólásának helyére vonatkozólag, sőt megerősítik azt, vagyis a madarasi nyelvjárás összes jelenségét mérlegelve lehetségesnek látszik, hogy a községalapítók a Dunakanyar tájékáról települtek át. A terepmunka során gyűjtött néhány tájszó (pl. béllér, csömbők ~ csömbölők 'kis szőlőfürt', masina 'gyufa' és különösen a csikó 'kézicsép') megőrzése, valamint némiképpen az ö-zés és a zárt /-zés mértéke is arról vall,