Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - II. Duna—Tisza közi nyelvjárasszigetek

maradt meg, a környékbeli és kissé távolabbi nyelvjárásokból (ide számítva a Szeged és a Baja vidéki tájszólásokat) viszont 43,75%-os arányban hódítottak teret valódi tájszavak, vagyis Kiskunhalas népnyelvében is valamelyest a megőrző tendencia bizonyult erősebbnek, nem pedig a befogadó. Ebben valószínűleg közrejátszott a város lakosságának nagyobb számaránya, és Kiskunhalasnak városi helyzetéből adódóan például a közigazgatásban, oktatásban, művelődésben betöltött vezető szerepe is. E tényezők minden bizonnyal hozzájárultak ahhoz, hogy a kiskunhalasi nyelvjárás nehezebben fogadta be a környékbeli tájszólások hatását, mégpedig — úgy látszik — elsősorban a szókészlet terén. A fenti számadatok között az is figyelmet érdemel, hogy a dél-dunántúli eredetű tájszók valamivel nagyobb arányban maradtak meg Kiskunhalas népnyelvében, mint a palóc gyökerűek, hiszen 3 megőrzött dunántúli tájnyelvi elemmel szemben 2 palóc tájszót tartott meg a halasi nyelvjárás. Nagyjából ugyanezt az arányt mutatják a második csoportba besorolt tájszók is, vagyis azok, amelyek között a Kiskunhalas környéki valódi tájszavak mellett dél-dunántúli, illetve palóc eredetű szinonimák is használatosak. — A valódi tájszók egy részének kipusztulására utal például a monyas 'mén' lexéma, amely a múlt század végén a dél-dunántúli nyelvjárás megőrzött nyomaként még használatos volt Kiskunhalason (vö. Nyr. 23: 191), napjainkra azonban a csődör tájszó teljesen visszaszorította. Dávod tájnyelvében a valódi tájszók közül 15 (53,57%) maradt meg az eredeti nyelvjárásból [pl. 63. patyolatostök; 230. gyufa, (masina); 408. siska, fánk; 411. sifli; stb.], 7 (25%) mellé a környező tájnyelvi elem is behatolt (pl. 150. kisafa, <kisefa>, hámfa; 406. barátfüle, dödölle; stb.), és 6 (21,42%) környékbeli tájszó az eredetit teljesen kiszorította (pl. 38. tuss; 196. horokfa; 615. pucok; stb.). Más szóval ez azt jelenti, hogy az eredeti nyelvjárás valódi tájszavainak körülbelül a fele napjainkig megőrződött, minden negyedik mellé a környező tájszólások eleme is bekerült, és csak minden ötödik esetben merült feledésbe az eredeti tájnyelvi elem, helyet adva a Baja vidéki népnyelv tájszavának. A madarasi népnyelv szókészletében rendkívül csekély számú példát lehet találni az egykori tájszólás nyomára és a környező nyelvjárások hatására egyaránt. Némely esetben — a nagyatlasz adatai alapján legalábbis — nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy valójában egy régi elem megőrzéséről vagy egy környékbeli tájszó befogadásáról beszélhetünk-e (ilyenek pl. a következő adatok: 35. farka; 38. csuta; 47. szed; stb.). Az eredeti tájszólás maradványának látszik a buza és búza melletti tisztabuza, illetőleg tisztabúza változat és a napraforgó szinonimájaként használatos tányérrúzsa tájszó is. Valószínűleg a Szeged vidéki nyelvjárásokból került be a 'sütőtök' jelentésben élő dinkatök,