Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - II. Duna—Tisza közi nyelvjárasszigetek

atlaszlapon: E-17, F-3: sűrű, sűrű; F-10, F-24, G-13: sűrű; G-12: súrú, sűrű; K-10: sűrű, <sürü>, <sűrú>; stb. A felső nyelvállású rövid magánhangzók viszonylagos gyakorisága a dunántúli nyelvjárástípussal több vonásban is rokonságot mutató Gerjen község esetében természetesen egyáltalán nem meglepő, és nyelvföldrajzi okokból a várakozásnak megfelelő a dunántúli nyelvjárásterület és a Duna—Tisza közi tájszólások átmeneti sávjában levő kutatópontokon, mégpedig Makád, Dunavecse, Dunapataj, Fájsz, Érsekcsanád, Szeremle és Kölked nyelvjárásában is. Az u, ü és i viszonylag gyakoribb előfordulása Dávod, Kiskunhalas, Madaras és Mélykút népnyelvében viszont azért érdemelhet figyelmet, mert ezen jelenség esetén talán az eredeti nyelvjárás egyik sajátságának bizonyos fokú megőrződéséről van szó, vagyis fölbukkanásuk végső soron településtörténeti okokra vezethető vissza. Az /, r és / nyújtó hatásának vizsgálata azt mutatja — amint erre már IMRE kutatásai is fényt derítettek (vö. MMNyjR. 344—5) —, hogy ez a sajátság a kiskunsági és még inkább a Szeged környéki nyelvjárásokban gyakoribb, mint a Baja vidéki tájszólásokban. Jellemző továbbá az is, hogy az /, r és / előtt a félhosszú realizáció — majdnem kivétel nélkül — jóval gyakrabban jelentkezik, mint a hosszú megoldás, pl. az 55. térképlapon: F-3, F-6, F-ll, J-21: kapor; F-23: kapor, kapor; a 63. atlaszlapon: E-17: torma, torma; F-3, F-6, F-10, F-ll, F-12, F-22, F-24, J-21, K-l, K-10: torma, < torma >; stb. A táblázat számadatai beszédesen jelzik, hogy az /, r és /nyújtó hatása Makád, Dunavecse, Dunapataj, Nagykőrös és Izsák nyelvjárásában a legerősebb, Bugyi, Dávod és Kölked tájnyelvében viszont eléggé ritkán fordul elő. Ha figyelembe vesszük azt a körülményt, hogy az ún. szóföldrajzi kérdőívet Kiskunhalason és Mélykúton is kikérdezték, akkor — különösen a környező tájszólásokhoz viszonyítva — ezeken a kutatópontokon sem gyakori az /, r, j nyújtó hatása. Gyón, Madaras és Soltvadkert nyelvjárásában pedig elenyészően csekély ennek a sajátságnak a jelentkezése. Ennek magyarázata több település esetében is valószínűleg településtörténeti mozzanatokban rejlik. D) Általában a mássalhangzó-fonémák hangszínárnyalataiban és állományában a vizsgálatra kiválasztott kutatópontok és a köznyelv között nincs különbség, csupán az abszolút szóvégi zöngétlenülésre találunk példákat. A szó végén jelentkező, ún. félzöngés mássalhangzókra jóval több példa fordul elő, mint a teljes fokú zöngétlenedésre, pl. a 254. térképlapon: E-17, K-l, K-6, K-10: bátok; E-18: bátok, bádog; F-3: bátok, bátok, [bádog]; F-6: bátok; F-10: bádoG; F-22: bátok; F-23: bátok, [bátoG]; G-12: bádok, bádok, bádoG; J-21: bádok; a 645. atlaszlapon: E-17, F-ll: keDD; E-18, E-20, F-10, F-12, G-12, G-13, J-21, K-6 és K-10: keDD; K-7: keDD, keDD; stb. Az adatok összesítésével kutatópontonként a következő számértékeket kaptam: