Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

ELŐSZÓ A dualista korszakban Csanád vármegyéből

1 induló politikusok közül hárman jutottak országos hírnévhez. A függetlenségi pártvezér Justh Gyula, valamint a „darabont" kormány belügyminisztere Kristóflfy József szerepe, politikai hitvallása közismert, bár tevékenységük még nem részesült mélyreható elemzésben. Szinte semmit sem tudtunk viszont Návay Lajosról, aki a fiatalon elnyert Csanád megyei főjegyzői állástól az országgyűlés elnöki tisztén át a miniszterelnök-jelöltségig vezette politikai pályáját. A személyére és tevékenységére vonatkozó kutatást eddig akadályozta az adatok hiánya, továbbá az 1919 áprilisában az Anocskai—Molnár-féle különítmény felelőtlen elemei által történt kivégzése és az ennek kapcsán a Horthy-korszakban az emléke iránt megnyilvánuló mártír-kultusz.

2 Most kiadásra kerülő naplója, amely az 1910-es választásoktól Tisza házelnökségéig az országos politika kulisszatitkaiba is bepillantást nyújt, szükségessé tette a személyes életpálya megrajzolását. Ez nem volt könnyű feladat, hiszen a mintegy húsz kötetes naplónak csupán két darabja került elő.

3 A hézagok kitöltésére felhasználtuk a közigazgatási működése során keletkezett iratokat, újságcikkeit, tanulmányait és beszédeit is, hiszen a közölt naplóválogatás — némi koalíciós visszatekintéssel — csupán a munkapárti időszakát tükrözi. 1910—12-ben vezetett naplójának jelentőségét és értékét kendőzetlen stílusa, a kulisszatitkok feltárása, politikai ellenfeleinek és pártbeli társainak egyazon mérce szerinti szigorú bírálata adja. Erkölcsi alapot az adott neki erre, hogy egész életét alárendelte politikai pályájának, s noha mai szemmel nem sorolhatjuk a haladó politikusok közé, — Jászi Oszkár szavaival élve — a dualista korszak egyik legműveltebb, leghajlékonyabb embere volt, aki emancipálni tudta magát a merev párturalom szempontjai alól és sok tekintetben megértést árult el a kor problémáival szemben.

4 Kevés egykori kortársi dokumentum ábrázolja ilyen teljességében és részletességben a dualizmus utolsó éveire jellemző, szinte esztelennek tűnő nyüzsgést, kapkodást, azokat a kicsinyes szövetkezéseket és sűrűn változó új meg új csoportosulásokat, amelyek céljaikban és megoldásaikban mind olyan problémák körül forogtak, amelyeknek már akkor is jelentéktelen voltát a néhány év múlva bekövetkező teljes összeomlás tette csak világossá a kortársak előtt. Návay Lajos naplófeljegyzései ennek a céltalan nyüzsgésnek, pótcselekvésnek pontos, tényszerű leírásával annak mechanizmusába is kitűnő bepillantást adnak : a körmönfontan kiagyalt formákat és technikákat látjuk, ahogy közvetí-