Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912
általános „hangzavarban" nehéz már megállapítani, hogy mi a hang és mi ismét a visszhang. Ami a mai herce-hurcát illeti és amely mindenképpen Lukács László diszkreditációjára törekszik, leghelyesebben járunk el akkor, ha ennek a nem épületes kampánynak nyitját ott keressük, hol Lukácsot leginkább gyűlölik. Ebben az okfejtésben egy sajátos koalícióhoz jutunk, amennyiben mint szövetséges társakat ott találjuk Andrássyt, a néppártot, Polónyit és a Kossuth-pártot is. A Justh-párt érthető indokokból ettől az ütközettől távol tartja magát. Andrássy teljesen rabja személyes indulatának és bármily nehezemre esik annak megállapítása, kénytelen vagyok felismerni, hogy mostani egész eljárása híján van a „bona fides-nek" 87 , s hogy úgy is mint politikus, de úgy is mint gavallér ember ellentétbe jutott saját múltjával. Az az Andrássy, aki épp most egy éve feloszlatta pártját azért, mert nem akart a 67-es kialakulásnak útjában állani, az az Andrássy, aki kapacitálta párthíveit, hogy csatlakozzanak — reá való tekintet nélkül — a munkapárthoz és aki e csatlakozást azáltal elő is mozdította, hogy a saját pártját szétoszlatta, az az Andrássy, aki nem talált elég elítélő szavakat a függetlenségi politika kárhoztatására és aki egyre azt hangoztatta, hogy soha de soha többé a függetlenségiekkel közös politikai akciót csinálni nem fog — ma minden eszközzel és minden úton arra törekszik, hogy a „sikerült" 67-es kialakulást vagy kísérletet tönkretegye, megengedhetőnek tartja, hogy szövetkezve a leghitványabb és reakcionáriusabb elemekkel is (néppárt) hadat indítson, illetve személyes harcot szítson Lukács ellen és akkor, amidőn talán a parlament létéről v. nem létéről van szó, abban leli gyönyörét, hogy még megmaradt személyes presztízsével a parlamenti rend legnagyobb ellenségeinek — az obstruktoroknak — segítségére siessen. És mindezt csak azért, hogy bebizonyítsa, miszerint neki van, illetve volt igaza akkor, amidőn hirdette, hogy a 67 csak konvenciók útján tartható fenn, amidőn szembeszállott azok felfogásával, akik ennek ellenkezőjét vallották és hirdették, hogy csak akarni kell és a 67-es pártok „restitútió in integrum-a" 88 lehetséges lesz. Magam is sajnáltam, hogy Andrássy kibontakozási terve, melyet mint az alkotmánypárt vezére képviselt, hajótörést szenvedett, s hogy ezzel a programmal szemben kísérletet tettek a csak „akarni kell" politikai irányzatával. [...] A múlt héten 89 a t. ellenzék — persze Andrássy örömére is —• zárt ülést provokált Khuen ellen azért, mert Khuen egy replikájában állítólag megsértette a ház iránti köteles tiszteletet. (Polónyi Dezső úr Tomasics bánnal szemben gyakorolt túlzott kritikája indította a miniszterelnököt arra a kijelentésre, amely tényleg „félreértésre" szolgálhatott indokul, helyesebben ürügyül. A zárt ülés folyamán a kérdés tisztázódott és nem lett volna semmi baj, ha esetleg a néppárt előharcosának, Szmrecsányinak nem jutott volna eszébe, hogy követelje, miszerint a miniszterelnök megnyugtató felvilágosítását a nyílt ülésen is megismételje. Ebből azután újabb félreértés származott, kiváltképp azért, mert Khuen eleinte vonakodott (Tisza biztatására is) az ellenzék pressziójának engedni. Már-már újabb zárt ülésről volt szó, amidőn Andrássy mint békeközvetítő lépett fel és reávette Khuent, hogy néhány szóval tegyen eleget az ellenzéknek
