Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912
pontjából bírhatnak politikai értékkel. Ezek a jelenségek szükségképpen feltűnést keltettek a munkapárt körében is és a párt egyes harcra kész elemei már mindenképp azon volnának, hogy az ellenzéket letörjük. Ez a felfogás most is leginkább a régi Tisza-gárda kebelében talál visszhangra (Dániel Gábor, Tallián Béla, Voinits, Perczel stb.) Ezzel ellentétben a kormány dicséretes higgadtságot tanúsít, és különösen Khuen az Ő szokott némiképp frivol optimizmusával semmibe sem veszi az ellenzék „felvonulását". Arról azt hiszem, már letett, hogy a vitát 3 hét alatt befejezzük, de úgy látszik, épp oly könnyen beletöró'dik, ha kell, a 6 hétbe is. Részemről, amennyire tehetem, nyugtatólag hatok a buzgolkodókra, mert egyenesen vészthozó lépésnek tartanám, ha valami erőszakkal rukkolnánk ki és ezzel megtennők az ellenzéknek azt a szívességet, hogy a zajos visszatartást a jogosult ellenállás köntösében eljátszhassa. Komoly, tárgyilagos vitákkal nem lehet az időt a végtelenségig elhúzni, elvégre az ellenzék „szellemi tartaléka" nem oly nagy, hogy ezzel hosszasan lehetne manőverezni. Még néhány nap és elfogynak nemcsak a nagyágyuk, de a közepesek is, s ekkor az az elem, ami még hátra van, csak úgy tud érvényesülni, ha ürügyet szolgáltatunk neki arra, hogy a nemzeti felháborodás „tulipános cégére" alá rejtse a maga „szellemi nullitását". Nekünk nyugodtaknak kell maradnunk és ügyelnünk kell arra, hogy a tárgyalások külső rendje el ne fajuljon. Az obstrukciós kísérletet nem erőszakkal győzhetjük le, hanem csak azáltal, hogy exponáljuk egyrészt az obstruktorok frivolitását, hogy másrészt közönyösen nézzük azt az aknamunkát, amellyel szemben csak egy hatékony remedium 83 lehetséges, az ügyek kormányzati továbbvitele, függetlenül az önhatalmától megbódult parlament munkaképtelenségével, tehát haszontalanságával szemben. Igazán sajnálatos, hogy az állítólagos „nemzeti politika" ma már megérlelte azt a felfogást, amely nagyon is el tudja képzelni az ország közügyeinek vitelét a parlament kezdeményezése és hatékony kontrollja nélkül, megérlelte különösen azt a tapasztalatokon nyugvó meggyőződést, hogy a parlament „beteg szerve" nélkül is nagyon jól meg lehet lenni, hogy végeredményében „mundus se expediet" 84 , amint ezt specialiter a „bank ex-lex" idejében is naponta tapasztaltuk. Bár a privilégium lejárt anélkül, hogy törvényhozásilag megújíttatott volna, anélkül, hogy csak egy „provizóriumot" alkottak volna, mindezek azonban a gyakorlati életben teljesen jelentőség nélkülieknek bizonyultak, mert a kormány rendeleti intézkedése pótolta a nagy gazdasági érdekek szükséges védelmében a törvényhozás súlyos mulasztását. [...] Politikai életünk néhány nap óta 85 a kellemetlen leleplezések és pártos gravanitások 86 jegyében áll. E szomorú ténnyel szemben meddő kísérlet lenne annak kutatása, hogy kit, vagy kiket terhel ezért a felelősség. Elfogulatlan akarok lenni és maradni és ezért a mai fejlemények közepette is vissza tudok emlékezni arra a gyűlölködő hangra, amely a munkapárt bölcsőjét körül állotta, amidőn eminens államférfiak indokoltnak látták, hogy a maguk igazát a múltnak méltatlan lebecsmérlésével a kortesutakban hatékonyabbá tegyék. Bárkitől és bárhonnan eredt is e taktika, kárhoztatandó, mégpedig nemcsak a pol. morál általános szempontjából, de a relatív hatások tekintetéből is, amint hogy a mai
