Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

pontjából bírhatnak politikai értékkel. Ezek a jelenségek szükségképpen fel­tűnést keltettek a munkapárt körében is és a párt egyes harcra kész elemei már mindenképp azon volnának, hogy az ellenzéket letörjük. Ez a felfogás most is leginkább a régi Tisza-gárda kebelében talál visszhangra (Dániel Gábor, Tallián Béla, Voinits, Perczel stb.) Ezzel ellentétben a kormány dicséretes higgadtságot tanúsít, és különösen Khuen az Ő szokott némiképp frivol opti­mizmusával semmibe sem veszi az ellenzék „felvonulását". Arról azt hiszem, már letett, hogy a vitát 3 hét alatt befejezzük, de úgy látszik, épp oly könnyen beletöró'dik, ha kell, a 6 hétbe is. Részemről, amennyire tehetem, nyugtatólag hatok a buzgolkodókra, mert egyenesen vészthozó lépésnek tartanám, ha valami erőszakkal rukkolnánk ki és ezzel megtennők az ellenzéknek azt a szí­vességet, hogy a zajos visszatartást a jogosult ellenállás köntösében eljátsz­hassa. Komoly, tárgyilagos vitákkal nem lehet az időt a végtelenségig elhúzni, elvégre az ellenzék „szellemi tartaléka" nem oly nagy, hogy ezzel hosszasan lehetne manőverezni. Még néhány nap és elfogynak nemcsak a nagyágyuk, de a közepesek is, s ekkor az az elem, ami még hátra van, csak úgy tud érvénye­sülni, ha ürügyet szolgáltatunk neki arra, hogy a nemzeti felháborodás „tuli­pános cégére" alá rejtse a maga „szellemi nullitását". Nekünk nyugodtaknak kell maradnunk és ügyelnünk kell arra, hogy a tárgyalások külső rendje el ne fajuljon. Az obstrukciós kísérletet nem erőszakkal győzhetjük le, hanem csak azáltal, hogy exponáljuk egyrészt az obstruktorok frivolitását, hogy másrészt közönyö­sen nézzük azt az aknamunkát, amellyel szemben csak egy hatékony remedi­um 83 lehetséges, az ügyek kormányzati továbbvitele, függetlenül az önhatal­mától megbódult parlament munkaképtelenségével, tehát haszontalanságával szemben. Igazán sajnálatos, hogy az állítólagos „nemzeti politika" ma már meg­érlelte azt a felfogást, amely nagyon is el tudja képzelni az ország közügyeinek vitelét a parlament kezdeményezése és hatékony kontrollja nélkül, megérlelte különösen azt a tapasztalatokon nyugvó meggyőződést, hogy a parlament „beteg szerve" nélkül is nagyon jól meg lehet lenni, hogy végeredményében „mundus se expediet" 84 , amint ezt specialiter a „bank ex-lex" idejében is naponta tapasz­taltuk. Bár a privilégium lejárt anélkül, hogy törvényhozásilag megújíttatott volna, anélkül, hogy csak egy „provizóriumot" alkottak volna, mindezek azon­ban a gyakorlati életben teljesen jelentőség nélkülieknek bizonyultak, mert a kormány rendeleti intézkedése pótolta a nagy gazdasági érdekek szükséges vé­delmében a törvényhozás súlyos mulasztását. [...] Politikai életünk néhány nap óta 85 a kellemetlen leleplezések és pártos gra­vanitások 86 jegyében áll. E szomorú ténnyel szemben meddő kísérlet lenne an­nak kutatása, hogy kit, vagy kiket terhel ezért a felelősség. Elfogulatlan akarok lenni és maradni és ezért a mai fejlemények közepette is vissza tudok emlékezni arra a gyűlölködő hangra, amely a munkapárt bölcsőjét körül állotta, amidőn eminens államférfiak indokoltnak látták, hogy a maguk igazát a múltnak mél­tatlan lebecsmérlésével a kortesutakban hatékonyabbá tegyék. Bárkitől és bár­honnan eredt is e taktika, kárhoztatandó, mégpedig nemcsak a pol. morál álta­lános szempontjából, de a relatív hatások tekintetéből is, amint hogy a mai

Next

/
Thumbnails
Contents