Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

A nagy harcba beleszólt Wekerle is egy hosszú interjú alakjában, hol semmit sem tagadott, de azért mindent cáfolt a maga zseniális módján, persze, hogy Kossuth sem hallgathatott, hogy újólag illusztrálja annak a mondásnak a találó bölcsességét „Si tacuisses..."

52

. A nemzet ezen vezére (mert a tornyai vezérre is tekintettel kell lennem a titulus osztogatásánál), határozott nagyfokú mentális dekondícióban

53 szenved, pedig ő már régebben is úgy volt, hogy nem volt sok vesztenivalója. Végre azután elült a harci zaj. [...] A delegációk plenáris ülései egyébként a végük felé közelednek. A plenáris üléseken több érdekes felszólalás történt, így elsősorban Tisza részéről, aki erősen és határozottan síkraszállott (úgy a hadügyi, mint a külügyi vita alkalmából) a létszám felemelés szüksége mellett és ezzel kapcsolatban szembeszállott az elsősorban Apponyi nevéhez fűződő, kufárszellemű (do ut des)

54 politikával. Tisza erélyes beszéde nagy feltűnést keltett idehaza, annál inkább, mert az igazat Őszintén és leplezetlenül tárta fel, ami már magában véve is szakítást jelent a szokásos nemzeti bon-ton-nal.

55 Persze a támadások különböző variánsai sem maradtak el, a cinikus bűnöstől a félkegyelmű és kétbalkezű politikusig minden cím kijutott Tiszának, de mindez csak azt eredményezte, hogy T. megragadta az első kínálkozó alkalmat (külügyi vita), hogy első felszólalására ráduplázzon. Legsiralmasabb persze a M. Hírlap szerepe volt, hogyan lesz Tisza Andrássynak titkos reménye és aspirációinak osztályosa, az, kiben a M. Hírlap bölcsei tavasz óta Andrássy törekvéseinek „pace maker"-ét

56 sejtették, az azidoszerint Andrássyék által még megvetett munkapártban. Hitték és remélték a M. Hírlapban — tehát Andrássy táborában is — hogy István csak az alkalmat várja arra, hogy Lukácstól és társaitól megszabadulva Ducival fogjon kezet, hogy az új Magyarországot Andrássy hagyományai szerint (mely persze a kisemberek védelmében, Darányiban és Károlyi Mihályban találja végső kifejezését) vele együtt megalkossa. Most azután azt kellett tapasztalniuk, hogy ez a számításuk sem fog beválni (minthogy Hadik J. minden kombinációja eddig csütörtököt mondott). Mert Tisza épp ott domborította ki programját, hol az leginkább ellenkezik Andrássy programjával, t.i. a katonai politika, a katonai követelései} terén. Andrássy tudvalevően azóta lett oly éles a katonai kérdések terén is, mióta a választások eredménye a Khuen-kormányt (tehát a 67-es kibontakozást- melyet A. bolygatni nem akart) megerősítette, miután tehát végképp kintrekedt és keresni kellett indokokat arra nézves i. hogy egyelőre csak reperált, utóbb pedig már határozottan ellenzéki magatartását igazolhassa. És itt rántotta elő' a katonai követeléseket (századnyelv), amelyek a múlt ősszel és a tél folyamán is még csak úgy szerepeltek A. pol. programjában, mint oportunus eszközök arra nézve, hogy egyrészt a függetlenségi párt egy részét csatlakozásra bírják, hogy másrészt lehetővé tegyék a hadsereg erősítését, melynek szükségét persze A. is belátta. Ekkor azonban még mindig azt hangoztatta, hogy Ő nézetei helyességéről annyira meg van győződve, hogy programja nélkül nem vállalhat felelősséget a politika vezetéséért, így tehát a maga aktív kormányzati szereplését befejezettnek látja, mihelyt arról győződik meg, hogy katonai programját végrehajtani nem tudja. Ámde kísértse meg más (pl. Tisza múlt november), és ha enélkül is eredményt tud elérni, úgy A. nemcsak, hogy vállalkozásában nem háborgatná, sőt ellenkezőleg, támo-