Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

ban. Ő aki egyrészt három éven át egyszerűen a kormányzati hatalom túltengésében szenvedett, aki egy percig sem látta át, hogy az a híres radikális program, amelyet Ő képviselni képzelt, ab ovo összeegyeztethetetlen volt az 1906 évi paktummal, összeegyeztethetetlen volt azokal a „honorokkal" is, amelyeket Justh mint házelnök és mint cs. kir. tanácsos ugyancsak kiélvezett.

36 Személyes hiúsága még többre vágyott, nekifogott botorul, észnélkül és előkészítetlenül a koalíciós szervezet szétugratásának. Tette ezt ugyanakkor, amidőn az egész koalíció bizalmából egy pártatlanságot involváló állást töltött be, melyet megtartott akkor is, amidőn ezen állásával pártpolitikai megalkuvása az erkölcsi inkompatibilitás viszonyába jutott. Buta és tudatlan választóinak el szereti ugyan regélni, hogy elveiért lemondott az ország legfőbb méltóságáról (mert Justh magát mint elnököt szuverénnek képzelte), ámde elhallgatja, hogy az a híres lemondás éppen a 24. óra elteltével következett be, nem spontán, hanem kényszerből, hogy megelőzze a már elkerülhetetlen bizalmatlansági votumot. Azután pedig nekifogott pártja hatalmi aspirációinak kielégítéséhez. Ezen akciója olyan természetű volt, hogy kompromittálta pártja jó hírnevét azáltal, hogy a megoldást oly irányban kereste (Lukács), amely minden józan és normális észjárású ember előtt „ab ovo" kizárta a függetlenségi aspirációk becsületes, ha mindjárt részleges érvényesülését. Az, hogy az utolsó percben azután (a királynál) maga Justh is megsokallta a turpisságot és büszkén visszautasította a hatalmat, érdemül csak azok előtt hozható fel, akik még azt is meg tudnák érteni, hogy valaki a hatalomért még elvhűségének látszatát is áruba bocsátaná. Ezen államférfiúi kiruccanás után Justh a „nemzeti ellenzék" lelkes vezérévé avatta magát. Ereiben buzogni érezte a Bocskayak, Rákócziak, Kossuth Lajosok vérét és elismerésre méltó elszántsággal útnak indult, hogy a még soha nem látott arányú nemzeti ellenállást szervezze. Két hónapon át mást sem olvastunk, mint a félelmetes vezér páratlan ünnepeltetését, világraszóló sikereit, na meg fenyegetőzéseit és trágár kiszólásait. Már már mint a maga nemében félelmetes ellenfél kezdett jelentkezni és sokan voltak, kik az ország jövendőjét Justh Gyula kényétől-kedvétó'l függőnek látták. [...] Azután jöttek a választások, amelyek a Justh-párt teljes bukásával végződtek. (149 mandátumról leolvadtak 40re.)[...] A felirati vitában csakis az utolsó nap hozott némi lendületet, amidőn a vita befejeztével Khuen szólalt fel (júl. 21-én), mégpedig saját párthíveinek meglepetésére is sokkal nagyobb szónoki sikerrel, mintsem azt remélni mertük volna. Kerülve minden cikornyát s pátoszt, a gyereket mindig a maga nevén nevezve, igazán jó és szimpatikus szónoknak bizonyult, akinek szavait értékessé és becsessé tette az a körülmény, hogy az ember érezte, itt leplezetlen őszinteséggel egy egész férfi beszél. Beszédének hatása országszerte nagy volt és az a férfiú, akit januárban csak azok vettek komolyan, akik gyűlölték, ma egy nagy, egyöntetű többség bizalmára támaszkodva, mint államférfiú igen nagy valőrt képvisel, mely mellett szükségképp elnémul az a lekicsinylés is, mellyel a t. ellenzék eddig a mungókról megemlékezni szeretett. Apponyi megszokott ékesszólásával szállott síkra a munkapárt ellen és sokmindent bizonyított, csupán egyet nem, és ez az, hogy vajon miért nem al-