Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912
tartó küzdelemre nincs előkészülve, valamint meggyó'zó'dhettünk arról is, hogy a nemzeti jogok érvényesítése, úgy mint az a 48-as párt politikai programjában foglaltatik, csakis a legkeményebb küzdelmek megvívása által válnék lehetségessé. E tekintetben fényes tanúbizonyságul szolgálhat az egész koalíciós rezsim, amelynek meg volt engedve, hogy a piacon kurucoskodjék, hogy felfelé annál inkább aulikus és lojális politikát űzzön. De bizonyít tételem helyessége mellett Kossuth—Apponyi állásfoglalása is, akik hirdetik, hogy a gyakorlatban politikájuk ezidó'szerint nem érvényesíthető, s ezért a kormányzatban ők a fokozatosság alapján állanak, fenntartva a függetlenségi program megvalósítását az ú.n. jobb időkre! Hát ez az okoskodás mi mást jelent, mint a 67-nek tényleges elismerését, azzal az egy különbséggel, hogy megfosztja 67-i kiegyezésnek legfőbb pillérét: a harmonikus stabilitást, a kölcsönös megértést és megnyugvást nemzet és dinasztia között. Minthogy pedig minden józan, vagy józanul ítélkezni tudó embernek el kell ismernie, hogy ezidó'szerint a 67-i kiegyezés a legkedvezőbb alap, melynek védelme alatt a nemzet erősbődhetik, gyarapodhatik — úgy legalábbis a komoly és lelkiismeretes politikától elválaszthatatlan őszinteség hiányának kell jellemeznünk azt az Apponyi féle politikai irányzatot, amely az „igaz szó, a becsületes beismerés elhallgatásával" a nemzetre nézve ezidó'szerint káros „ábrándok" ékesszóló hangoztatásából akar a maga számára „népszerűségi tőkét" kovácsolni. Justhékról nincs sok mondanivalóm. Ez a párt egyik részében a vad erőszaknak, az ősi nyersességnek az exponense és mint ilyen, már természeténél fogva is csak a rombolásra alkalmas anélkül, hogy bármi tekintetben is elfogadható politikai értéket képviselne. A párt másik része viszont a legvisszataszítóbb opportunizmusnak áll a szolgálatában, végeredményében csak a hatalmat és annak egyéni „előnyeit" látja — elveivel egyáltalában csak addig és annyiban törődik, amennyiben a célhoz vezető „elalkuvásnak" alkalmas vásári eszközeiül szolglának. (Batthyány Tivadar, Nagy Dezső stb....). Hogy e pártnak ez a része miként gondolkodik erről, alkalmunk volt a közelmúltban is meggyőződni. Lukács László május 22-én beszédet tartott Körmöcbányán, mely beszédében a jövő kialakulására célozva csak azt a megjegyzést tette, hogy ő nem a pártok kölcsönös letörésétől, hanem az egymás megértésétől várja közviszonyaink jobbrafordultát és egy olyan általános pártalakulástól, mely függetlenül attól, hogy előbb valaki 67-es, vagy 48-as volt-e — a nemzeti liberalizmus nagy munkájában egyesíti mindazokat, akik a jelen körülményei által megjelölt irányban kívánják a nemzet haladását szolgálni. A pénzügyminiszternek ez a kijelentése már elég volt ahhoz, hogy a Justh-pártból többen, így nevezetesen e pártnak két alelnöke is — Nagy Dezső és Batthyány — egyenesen „beugorjanak" Lukácsnak és hirdesssék, hogy lám ez (t.i. Lukács) a nagy hazafi, aki megérti az ő pártjukat, aki még most is hajlandó alkudozni, akivel tehát az okos embernek (nem tehát Justhnak), meg lehet alkudni. (Erre az eshetőségre — azaz Justh izolálására már fennebb céloztam, mint egyik valószínűségre.) Maga a híres kuruc lap, a „Magyarország" is fétirozta azt a Lukácsot, aki a pártot már két ízben lépre csalta, nyilván azért, mivel Lukács nagyon jól
