Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

körében is a Tisza-féle konzervatív és a Khuen—Lukács-féle progresszív áramlat között. Justh azonban elvakultságában és elfogult korlátoltságában nem volt képes ezt a taktikai lépést felismerni, illetve amennyiben az általános, egyenlő és titkos választói jog jelszavával taktikázott is, úgy ezt oly esetlenül tette, hogy ezen taktikai lépésének előnyeit érvényesíteni abszolúte nem tudta. Mert ő nemhogy erre az egy kardinális kérdésre helyezte volna a súlypontot (amint ez egy igazi demokratához talán illett volna), hanem ellenkezőleg, összevegyítette promgrajában a függetlenségi párt régi, hangzatos jelszavait, azaz azt a programot, melyet pár hónappal előbb maga is kivihetetlennek és kormányképtelennek jelzett. így megint felesküdött a nemzeti (önálló magyar) hadseregre, a teljes és tiszta perszonálunióra, hirdette a parlamenti forradalmat minden oly kibontakozás ellenében, mely őt és pártját az ellenzéken találná, a legválogatottabb durvasággal illette Ő Felsége tanácsadóit, a kir. kormányt minden argumentáció ellenére is törvénytelennek és alkotmányellenesnek bélyegezte dacára annak, hogy a kormány a választók megkérdezésével a többség szerzésének legalkotmányosabb útját választotta. Mindezekkel oly annyira megterhelte magát Justh, hogy amennyiben politikában tehetetlenségről szólani egyáltalán lehet, lehetetlennek kell tartani, hogy ily előzmények után még valaha kormányra, vagy aktív hatalomra kerüljön. Mostani programjában lehet hangulatkeltő ellenzéki propagandát csinálni — főleg ha ez az utcai terror által is fűszereztetik — kormányképes ellenzéki pártot azonban szervezni nem lehet, és nem lehet kívánni azt sem, hogy mint komoly államférfiú méltányoltassék az, aki 60 éves korában mást nem tud hirdetni csak azt: „nem vezethettem az építést, tehát rombolni fogok". Az ilyen gondolkodású férfiú civilizált államban nem tarthat igényt az értelmesebbek tiszteletére, nem tarthat igényt, hogy mint politikai életünk egy esetleges tartaléka becsültessék a közvélemény által. Justh Gyula helye ma csak a legszélsőbb ellenzékben lehet, ott hol vagy a tudatlan és fiatal vehemensek, vagy a hajótörött és elbukott politikai kalandorok (Polónyi) képezhetik állandó kíséretét. Nem ok nélkül használtam e szót, hogy „állandó" akkor, amidőn Justh mai politikai kíséretére, pártjára is gondolok. Amint pártjának egyes tagjait ismerni szerencsém van, állíthatom, hogy e párt Justh által most támogatott politikájának állandó kíséretéül nem tekinthetők. Hisz köztudomású, hogy már Justh híres decemberi audienciája után ugyancsak morgott e párt nagy része, amely sehogysem helyeselte a vezér „kuruc" fellépését. Sehogysem helyeselték, hogy Justh maga mögött elégette azokat a bizonyos „hidakat", amelyek a felé a „megalkuvás" felé vezettek, mely megalkuvás nagymestere — Lukács — még mindig készen állott arra, hogy a hatalomra éhes „kurucokat" annak rendje és módja szerint lekenyerezze. És ha nem csap közibe Tisza és nem teszi lehetetlenné a Lukács-féle „átmeneti kabinet" (türelmi kabinet) létesülését, úgy meg vagyok győződve, hogy azóta már nem Justh Gyula volna a kuruc függetlenségiek vezére, legfeljebb csak egy egzaltált kisebbségé, holott a többség azóta már ott ülne a hatalom berkeiben és Lukács elnöklete alatt „irányítaná" a választásokat a maga hatalmának érdekében. Khuen minisztériuma, különösen pedig a 67-es Nemzeti Munkapárt meg-