Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912
Tisza rögeszméje, hogy csak úgy mentheti meg a hazát, ha valamiképp rendőröket vezethet be a házba azért, hogy onnan a renitens képviselőket kidobathassa, s hogy ezt a nemes célját mielőbb elérhesse, ezért utasítja a képviselőket, derűre-borúra a mentelmi bizottság elé, melynek pártszínezetű" összetétele biztosítékot talál arra, hogy a képviselők kitiltása gyorsan (statarialiter) foganatosítható lesz. Hogy vajon ez képezi-e egy elnök feladatát, hogy vajon a pártszempontnak ilyen kidomborítása megengedhető-e az elnöki székben, egy kérdés, melyre az elfogulatlan választ inkább egy későbbi kor adhatja meg. A jelen tapsol Tiszának, amennyiben munkapárti, szitkozódik ellene, amennyiben ellenzéki és mert a munkapárt ma nagy többségben van, ergo ma nagy többségben vannak azok is, kik Tiszában a várva várt „Messiást" látják és ünneplik. Tisza megválasztása különben „ürügyül" szolgált felette sajnálatos utcai kihágásokra is, melyek tegnap (május 23.) valóságos forradalmi állapotokat teremtettek a főváros igen sok részében. Valóságos harc folyt a rendőrség és katonaság által támogatott társadalmi rend és a proletárok között, mely hangzatos név alatt nem kis számban rejtőztek olyanok is, kik a társadalom söpredékéhez tartoznak és akiknek a társadalmi mozgalom csak alkalom arra, hogy ebben a köntösben közönséges bűntetteket (mint gyújtogatás, rablás és gyilkolás) kövessenek el. Ezért bármi szimpátiával viseltetem is az alsóbb néposztályok sorsa és igényei iránt, mégsem tudom helyteleníteni azokat a megtorlásokat, amelyekkel ezen mozgalom találkozik, mely megtorlásokért a felelősség elsősorban azokat terheli, akik a „tömeg" feletti uralmukat ilyen célokra — az egyéni büntetlenség leple alatt — kihasználják. Hogy vajon ezekből a szomorú excesszusokból mennyi rész terheli a Justhpárt lelkiimeretét, megállapítani nem tudom, tény azonban, hogy a Justhpárt szövetkezése a szocialistákkal nyilvánvaló, valamint az is, hogy Justhék fennen hirdették, hogy ha kell, úgy a nép milliói fognak politikájuk sikeréért harcba szállani. Most úgy látszik, hogy a J.-párt elérkezettnek vélte az időt arra, hogy a tömegek mozgósításával új lelket öntsön lankadó parlamenti harcába. És tegnap megmozdultak a munkások százezrei és eddig 6 haláleset és tömeges számú sérült hirdeti, hogy a tömeg mozgalma ezúttal csakugyan komoly természetű volt. Hogy vajon az elért eredménynek a Justhpárt örülhet-e, ebben kételkedem, mert az ilyen mozgalmak és az ezekkel kapcsolatos jelenségek nem arra valók, hogy a demokratikus eszmék iránt valami nagy rokonszenvet keltsenek. A Justh-párt hangulata ma is nyomott maradt, Justh elvesztette pártja vezetését és most egy ellenzéki blokk szálait fűzik Apponyi és Andrássy, mely blokk hivatása nem annyira a harcnak, mintsem inkább egy posszibilis békének az előkészítése lenne. Andrássy most azon fárad, hogy egy közös vál.jogi programban egyesítse az ellenzéket, s hogy erre egyáltalán gondolhat, ez csak úgy lehetséges, hogy Justh intranzigens álláspontja már kudarcot vallott, s hogy a béke legújabb kilátásai ma már egy olyan téren mozognak, mely térről Justh még 8 nap előtt is azt hirdette, hogy erre rálépni soha és semmi körülmények között nem fog. [...]
