Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912
nem egy nehéz válság útján lesz fokozatosan orvosolható. Hogy ez a válság megelégszik-e egy egyszerű elnökválsággal, avagy egy kormányválsággal lesz kapcsolatos, azt megállapítani nem tudom, amint azt sem tartanám valószínűtlennek, hogy a rázkódtatás oly mérvű lesz, hogy ennek a mai összes pártok is áldozatául eshetnek. Tisza ma elfogult szenvedéllyel — és kálvinista fanatizmussal — megy a maga útján és azt hiszi, hogy Justhék letörésével egyúttal végleg letörte a haladó irányzatú liberális demokráciát is. Ebben a tekintetben Tisza ismét csalódni fog, mert meggyőződésem, hogy a sikertől függetlenül is a most tervezett erőszaknak az az egy következménye meglesz, hogy ez az erőszak fogja képezni azt az ,,aspera-t és alta-t" 202 , amelyen keresztül a liberális haladás el fog jutni „ad astra" 203 . Politikai taktikánk szempontjából tehát semmi kifogásom Tisza kísérlete ellen, amelyet ellenkezőleg a mai viszonyok között indokoltnak és igazoltnak is tartok. A jövőt illetőleg azonban egészen másként látom a helyzetet, mint Tiszáék és Tisza „önfeláldozó vállalkozásában" nemcsak az esetleges egyéni bukását látom, hanem annak a konzervatív irányzatát is, amely nagyrészt okozója annak, hogy közéletünk nem tud a helyzet nehézségei felett győzedelmeskedni. Egy anakronizmusokból táplálkozó irányzattal nem lehet a mai kor nagy kérdéseit megértetni és azok szükséges megoldását előkészíteni. Ma Tisza eljutott talán „harcának" végső állomásához. Kétségtelen, hogy ebben a harcban is férfiasan fogja helyét megállani, s hogy bukásában is a meggyőződése által vezérelt küzdő tiszteletet parancsoló típusát fogja megőrizni. De a bukása ezúttal teljes lesz, mégpedig abban az értelemben, hogy vele együtt el fog bukni az az irányzat is, amelynek ő volt első gladiátora. Lukácsot illetőleg különös tragikuma ennek a férfiúnak, hogy épp ő a feje annak az „erőszakos" kormánynak, amely olyan lépésre vállalkozik, ahol a pillanatnyi kockázat oly nagy, hogy egyértelmű a „va banque"-kal. Hogy ez bekövetkezhet, azt már sejtettem abban a percben, amidőn a „kompromisszumokra" hajló és azokból élő Lukács az „intranzigens" Tisza patronátusa alá helyezkedve vállalkozott a kormányzás nehéz feladatára. A kineveztetése óta folydogáló béketárgyalások alatt néhányszor úgy látszott ugyan, hogy Lukács taktikája eredményhez vezethet, de részint Justh rövidlátó makacssága, de nem kis részben a Lukács által felajánlott békepontozatok fogyatékossága azt eredményezte, hogy a béketárgyalások meghiúsultak és hogy Lukács egy illúzióval szegényebben volt kénytelen a harcias álláspontot képviselni. Ezen a tényen nem változtatott az sem, hogy az utolsó órában még Polónyi közvetítését is igénybe vették, mintha csak azt akarták volna dokumentálni, hogy „In der Not friBt, der Táufel Fliegen." 204 Eközben a munkapárt harcias elemei új és ezúttal talán „komoly" harcra készültek. Tisza István szeme ismét ragyogni kezdett és körülötte a „nemzetfenntartó történelmi osztály jeles és jórészt analfabéta képviselői" hangos szóval hirdették, hogy majd megmutatják ők, ki a legény a csárdában. Lukács ezzel a mozgalommal szemben tehetetlenül állott. Békekísérlete nem sikerült és most csak egy út állott előtte nyitva: a harcé. Khuen halasztó taktikájához nem fordulhatott, mert az egyéni rokonszenv most nincs körülötte, válász-
