Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912
a végletekbe követni és ezért arra számít, hogy a J.-párt 16. értekezlete nem fogja szankcionálni azt a „szakítást", amelyet Justh ma hirdet. Egyelőre azonban (és ezen feltevésektől eltekintve) úgy áll a helyzet, hogy Justh nem találta a Lukács-féle kibontakozási tervet elfogadhatónak sem a választójogra vonatkozó részében, sem pedig a véderójavaslatok további kezelése tekintetében. Lukács propoziciója ugyanis az lett volna: a) elvi megállapodás a választói reform kérdésében, a részletek megvitatása persze tovább folyna, b) a kormány obligót vállalt volna arra, hogy a választói törvényjavaslatot októberig beterjeszti, c) a vederőjavaslatot letárgyaltuk volna, ámde a törvény életbeléptetése felfüggesztetett volna 1913 március haváig, azaz egy oly időpontig, ameddig kilátás lett volna arra, hogy a választói törvény is elkészüljön. (Ezzel Lukács el akarta oszlatni azt a gyanút, mintha a véderő letárgyalásával esetleg elesnék a vál. reform megalkotásának a sürgőssége.) A hadsereg mai szükségleteinek céljából az idén már felemelt újoncjutalék (136 ezer újonc) plusz némi szolgálati kedvezményekkel (sorozás, beosztás, póttart. stb.), ámde a 2 éves szolgálat életbeléptetése nélkül. Sajátos és jellemző, hogy most éppen Ausztriában prüszkölnek a provizórium ellen, holott a múlt hónapok alatt onnan azzal gyengítették az akkori magyar kormány állását, hogy világnak engedtek olyan híreket, miszerint a végleges reformból úgysem lesz semmi, mert az illetékes faktorok ezt nem is kívánják, hanem ehelyett egy létszám felemeléssel kapcsolatos „átmeneti" jellegű megoldást akarnak. Most azután, hogy a magyar válság elfajulása oda vezetett, hogy az „időszerűség" szempontjából is számolni kell a provizórium lehetőségével, főleg akkor, ha a megegyezés a Lukács által kontemplált módon ment volna. Most egyszerre Ausztriában követelik a végleges reformot és tiltakoznak az ellen, hogy a magyar válság orvoslása oly módon történjék, hogy ebből Ausztria népei lássák kárukat. Bizony, furcsa egy „monarchia" vagyunk mi, és különösen az utóbbi hónapok alatt tapasztaljuk, hogy az osztrák politikai faktorok taktikájának egy lényeges részét az a törekvés képezi — Magyarországon a zavart lehetőségig fokozni. Sajnos, hogy ez az osztrák törekvés a magyar pártok egy részénél oly szíves támogatásra talál, miszerint a „konkolyhintők" reménykedése ma ismét fokozódhatott. A Justh által felállított ellenkövetelések egyenesen elfogadhatatlanok. Justh tényleg úgy viseli magát, mint egy győzedelmes diktátor. Az ő egyezkedései — csak névleg ilyenek — a valóságban parancsok és hatalmi szózatok, amelyekkel a maga akaratát akarja a kormányra és a többségre ráerőszakolni. Amint azt Lukácstól hallottam, Justh ma is ott tart, hogy a munkapárt megérett a szétkergetésre, szintúgy a mai kabinet legtöbb tagja is és ehelyett egy ún. „választójogi kabinetet" kell kinevezni (nyilván Justhék bevonásával), a mai főispánokat mind ki kell cserélni, egyszóval egy olyan választást előkészíteni, amely a mai többséget teljesen kiirtaná és ehelyett behozná Justhék összes barátait, nyílt és titkos, bevallott és be nem vallott fegyvertársait. Hogy a miniszterelnök egy ilyen program alapján nemigen tárgyalhatott, az magától értetődik, valamint az is, hogy a min. elnök ezek után a további tárgyalásokat (egyelőre!) már feleslegesnek találja és ezek megszakadásával ismét!! készül a harcra. Hogy lesz-e ebből valami, az a jövő titka, de tény, hogy Justhék túlzása odáig viszi a dolgot, hogy előbb-utóbb az erőszakhoz kell nyúlni. [...]
