Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

a „vezérek tanácskozását" fogadták el. Polónyit különben igen kellemetlen helyzetbe hozta Baross János azáltal, hogy rámutatott, miszerint nem is olyan régen (október végén) résztvett olyan akcióban, ami a radikális Justh-párt izolálására irányult. Baross a Károlyi Mihálynál tartott értekezletre célzott, amely tényleg minden volt, csak nem radikális irányzatú, de még liberális sem. Polónyi persze nem hagyta magát, de minden csalafintasága dacára a „tények hínárából" nem tudott kievickélni. Károlyi József különben, és ez a nap eseménye, lemondott a pártonkívüliek elnökségéről és búcsút mondva a haza borús tájainak, Párizsba utazott szórakozni! Emlékezetes, hogy mily hős kuruc volt József gróf júliusban, hisz a t. függetlenségiek úgy ünnepelték, mint a nemzeti vagyon letéteményesét. Első kirohanása óta azonban Károlyi nem nagyon szerepelt s hovatovább kitűnt, hogy a csoportban az történik, amit Polónyi Géza akar. [...] A mai (23)

17 ülésen napirend előtt beszélt Holló is és minden esetre bebizonyította, hogy sokkal különb szónok, mint Justh Gyula. A választói jog kérdésében egyébként erősen spekulált, s egészen másokat mondott, mint például Justh, Bokányi és Buchinger társaságában. Justh különben ezt sem vette észre (vagy talán igen?), mindenesetre „jó képet vágott" és olyan ovációkat rendezett „Lajos" barátjának, hogy a folyosó falai csak úgy zengtek a harmónia hangos megnyilatkozásától. Holló után Lukács beszélt, szárazon és tárgyilagosan, megfelelve Désy pénzügyi aggályainak. Elmondotta ugyanazt, amit már a nyáron is mondott, azzal a különbséggel, hogy míg nyáron csak elfogult ellenzésre talált, addig ma egy közönségre (Kossuth-párt), amely mindenképpen azon volt, hogy meggyőzetve leszereltesse magát. Hát ez is már egy eredmény. [...] Most tehát, hogy ezek a vezérek (Apponyi, Andrássy, Kossuth) indokolva látják a szélső, magában véve sohasem rokonszenves harcnak az abbahagyását, kétségtelen, hogy a közvélemény túlnyomóan nagy és tekintélyes része nem fog Justhék pártján állni. A jövő alakulása elsősorban attól függ, hogy miként fogja magát a Justh-párt a közvélemény ellenkező felfogásával szembehelyezni. Mert magában a parlamentben a messze túlnyomó többség a normális tárgyalást kívánja. Ezzel szemben egy aránylag csekély töredék csak akkor lehet képes a „technikázást" sikerrel folytatni, ha a közvélemény tényleg nem azonosítja magát a parlament többségével, hanem e „lojális" többséggel szemben a kisebbség erőszakát indokoltnak és szükségesnek találja. Ez az eset jelenleg nem áll fenn, hisz a Justh-párt minden agitációja dacára sem alakult ki a harcias nemzeti közhangulat. A bizalmi nyilatkozatok, melyekre Justhék hivatkoznak, inkább szánalmas jelenségek, főleg ha egybevetjük a mai nyilatkozatokat azokkal, melyek 1904/1905-ben keletkeztek. Akkor tényleg a nemzet nagyobb része a küzdelem céljaival rokonszenvezett, és az 1905. évi választások hű kifejezői voltak ennek a közhangulatnak. Ma azonban hiába keressük a lelkesedést és azok az ad hoc népgyűlések, amelyek a Justhpárt részéről időszakonként tartatnak, esetről esetre csak azt dokumentálják, hogy az 1910. évi választások eredménye is a közhangulat átalakulásában találta legfőbb, ha nem is egyedüli indokát. Az a tábor pedig, amelyre Justhék most számolnak — a szocialistáké —