Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

elhatározása szabadságát Tisza István egyénisége korlátozza. Amikor Apponyi beszédével a békés megegyezés lehetőségét körvonalazta, kötelességemnek tartottam Khuent nyomban informálni. Ez utóbb igen célszerűnek látszott, mivel az egykori „ószeresek" Apponyi és Andrássy iránt táplált antipátiájukból kifolyólag nem fogadták rokonszenvesen Apponyi propozícióit, és azokból inkább a „negatívumot", mint a tárgyalható pozitívumot gubózták ki. A kormány tagjai egyébként inkább a békére voltak hajlandók, így pl. Serényi és Hazai. Lukács eleinte tartózkodó volt, ő a békét más irányban kereste volna, de utóbb ő is a „békebarátok" sorába lépett. Főleg miután nem látta kizártnak az egyezkedések során a Justh-párt sorainak megingását. Tisza szokatlanul békülékeny volt és különösen szívesen látta volna a Justh-párt izolálását, mivel ebben a konzervatív elemek erősbödését sejti. Khuen eleinte a szokott modorában kezelte a kérdést és úgy nyilatkozott, hogy a tárgyalások folyamán engedményekre hajlandó, ha a véderőjavaslat tárgyalása csakugyan megkezdődik. Ezzel szemben utaltam azokra a tényleges propozíciókra, melyeket Apponyi tett, s amelyek elfogadásától tette függővé a további harc „mikéntjét" is. Figyelmeztettem Khuent, hogy kívánatos és szükséges a véderővita első napján precízen nyilatkoznia, mert különben a harc „teljes erővel és kooperálással" megindul. Márpedig a harcban újra összeforrott pártokat utóbb elválasztani kivihetetlen lesz, főleg Apponyi és Kossuth egyéniségét ismerve. Ugyanezt az álláspontot képviselte tudomásom szerint Tisza is, úgyhogy Khuen belement abba, hogy az Apponyi-féle propozíciókat megfontolás tárgyává tegye. Ezt a célt szolgálta a miniszterelnök január 27—28-án Bécsbe történt utazása is. A király előtt megjelenve az Apponyi-féle propozíciók alapján referálhatott. Ettől az audienciától egyesek már végleges, döntő eredményt vártak, noha jelenleg egy „végleges" elhatározás csakis negatívum lehetett volna, azaz a király előzetes elzárkózása a megindítandó tárgyalások elől. Hála Istennek, ez nem következett be, ellenkezőleg Khuen azzal tért vissza, hogy immár a király tudomásával az ellenzékkel tárgyalásokba bocsátkozhat. Annyit említett előttem Khuen, hogy a király nem zárkózik el egy olyan megegyezés elől, amely megegyezés anélkül, hogy a véderő lényegét tárgyalná, mégis az ellenzék megnyugtatásával a 10 év óta vajúdó kérdés megoldását egyszerre megkönnyítené. Erről beszélt Khuen Stürgkh miniszterelnökkel és Auffenberg hadügyminiszterrel is. Úgy látszik eredménnyel, mert mint Khuen monda, Stürgkh belátta azt, hogy a véderójavaslatok magyarországi letárgyalása nagyban siettetné az osztrák törvényhozás munkáját és ellensúlyozná az osztrákok „magyarellenes bornirtságát". Auffenberg megnyugvással hallgatta Khuen fejtegetéseit és spontán felajánlotta, hogy ő majd a trónörökös aggályait fogja eloszlatni. Auffenberg megjuhászkodása annyiban is megnyilvánult, hogy Khuen bécsi útja óta a bécsi sajtó hangja is sokkal szelídebb, egyenlőre tartózkodnak a vészharangok kongatásától, mivel egy vékonyka kilátás van arra, hogy a magyar nemzet minimálisra redukált igényei a véderő kapcsán úgy-ahogy elismertetésre találjanak. A „Neue Freie Presse" a minap (jan. 26—27.) nagy lármát csapott amiatt, hogy az embléma és zászló kérdés rendezéséről ismét szó van. Hát igazán azt hitték az osztrákok, hogy a kilences program ezen része örök időkre el van te-