Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

lességévé teszik. A t. ellenzék némiképp meghökkent attól, hogy Lukács a végső eszköz igénybevételét is kilátásba helyezte, t. i. az állandóan munkaképtelen ház feloszlatását. Úgy a t. ellenzék ne a többségben, de önmagában keresse azokat a módokat és eszközöket, melyekkel az új választások kiírását feleslegessé teheti. Andrássy és Apponyi beszédével ellentétben a Kossuth-párti Barabás harcias szónoklatot tartott. Az a szerencse, hogy Arad város egykor híres néptribunja az utóbbi időben sokat vesztett abból a presztízséből is, mely felett néhány éve még rendelkezett. A koalíciós éra, főleg pedig az 1906. év tavaszán létrejött paktum körüli — nem éppen önzetlen — tevékenykedése alaposan leszállították Barabás úr igényeit, hogy most mint lelkes és hajlíthatatlan kuruc továbbra is számításba vétessék. Most sem vették túlságosan komolyan, mert mindenki tudja, hogy B. úr kuruckodásának mi a nyitja és mi az ára. Egyénileg nem tartozom Désy Zoltán tisztelői közé, de az igazsághoz híven készséggel elismerem, hogy Désy felszólalása már egészen más mérlegelés alá esik. Köztudomású, hogy Désy a Kossuth-párt azon irányzatához tartozik, amely az utóbbi időben legközelebb állt Justhékhoz. A nyáron is Désy volt az, aki a Justhékkal való szövetkezést leginkább pártolta. Désy felszólalása elé mindenki érdeklődéssel tekintett. A béke barátai a beszéd után megnyugvással konstatálhatták, hogy Désy „békülékeny" volt, bizonyos feltételekkel kijelentette, hogy a Justh-párttal való további együttműködésről lemond. Feltételei Apponyiéval jóformán megegyezők voltak, eltérés csak az volt, hogy ő rámutatott annak a szükségességére is, hogy a megegyezés kísérletébe a Justh-párt is bevonandó. Keresni kell a módot, hogy a választói jog reformjának kérdése körül az alapelveket és a beterjesztés időpontját illetően a helyzet közmegnyugvással tisztázódjék. Ebben teljesen osztom Désy nézetét és régóta ebben az irányban működöm azokkal szemben, akik a választói reform kérdésében az „ad Calendas Graecas"

159 elvének a hirdetői. Természetes, hogy ezen napok alatt többször volt alkalmam Khuennél beszélni és nézeteimet előtte kifejteni. Kezdettől fogva a „lehető megegyezés" szószólója voltam és ebben az irányban mindjárt az újév után (jan. 9-én) beszéltem Láng Lajossal is, ki a miniszterelnök egyik legbizalmasabb híve. Lánggal való beszélgetésem alkalmával különösen hangsúlyoztam a választói jog kérdésének tisztább és őszintébb kezelését, mivel köztudomású, hogy sohasem helyeseltem azt a gyanús feltevésekre alkalmat szolgáltató „taktikázást", melyet a munkapárt, helyesebben a kormány ebben a nagy horderejű kérdésben gyakorolt. Felesleges ismétlésbe bocsátkoznám itt akkor, ha újólag felsorolnám azokat a politikai és társadalmi indokokat, melyek e kérdésben nézeteim kialakulására befolyással bírtak. Hozzájárult persze az is, hogy én a demokratikus választói reform régi (1898)

160 híve vagyok és e tekintetben sohasem tudtam egyetérteni sem Andrassyval, mégkevésbé pedig Tiszával. Kevéssel azután, hogy Lánggal beszéltem felkerestem a miniszterelnököt is és ez alkalommal, majd még utóbb néhányszor „szuggerálni" próbáltam, hogy a választói jog kérdésében a nyílt és határozott állásfoglalás immár elkerülhetetlen és mi több a kormány erkölcsi kötelességét képezi. Khuen kezdettől fogva hajlandónak látszott és meggyőződtem arról, hogy