Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

az álláspontra helyezkedett, hogy „valaminek történnie kell". A „valaminek" ezúttal valóban jellemző kifejezés volt, mert amint azt a következmények beigazolták, a többség és a kormány egy cseppet sem voltak tisztában azzal, hogy „merre is kellene" menniük. Csak így történhetett, hogy míg Tisza és hívei mindinkább hangosan hirdették a „bekövetkezendő erőszak" egyedül üdvözítő voltát, addig Berzeviczy éppen akkor látta az időt elérkezettnek arra, hogy a technikázó urakkal akadémikus színezetű béketárgyalásokat folytasson. Khuen mindent helyeselt, és így az ember éppen úgy odasorolhatta az erőszak, mint a békés kibontakozás hívei közé. Amint a béketárgyalások megindultak, sokban enyhítették az erőszakos lépések hirdetésének komolyságát, másrészről a Tisza-csoport harcias pózai nem szolgálták a Berzeviczy által kitűzött végcélt sem. A november elején bekövetkezett események csak folyamányai voltak a taktikázásoknak és nem a véletlennek köszönhető, hogy Berzeviczy megbukott mint elnök és Tisza mint elnökjelölt. A passzív rezisztencia eszköze hatálytalanná vált abban a percben, amelyben kitűnt, hogy az ellenzék nem folytat fenyegető obstrukciót, ellenkezőleg, minden munkára kapható a Véderő-törvényjavaslat kivételével. A többség viszont bebizonyította, hogy az ellenzékkel való tárgyalásokra és alkudozásokra hajlandó. A közvélemény előtt úgy áll a dolog, hogy azok, akik fegyverszünetet köthetnek a béke megkötésére is alkalmasok, feltéve, hogy mindkét részen megvan a kellő jóakarat. Apponyi elég ügyes is volt arra, hogy ezt a jóakaratot kellőképp publikálja. Ma már a közvélemény nagy része éppen a többség belátásától és előzékenységétől várja, hogy létrejöjjön a béke, melyet az egész ország egyaránt kíván. Ilyen körülmények között én sem ragaszkodhatom többé a „nyári" felfogásomhoz; ellenkezőleg: számolva a mai helyzettel, csak egy „kiutat" láthatok és ez a békés kibontakozás felé vezet. Justhék ellenkező magatartása ebben nem zavarhat meg, mivel igazán nagyfokú rövidlátás kellene ahhoz, hogy valaki be ne lássa, mily nagy különbség van abban, ha az egységes és összeforrott ellenzék helyett annak csupán egy töredéke képviselné a „harcias" elemet. Kétségtelen továbbá az is, hogy az „első békekötés" nem lesz az utolsó és az első lépést nem is oly messzi időben követni fogja egy újabb. Khuen többek által osztott felfogása, hogy az ellenzék egy részével nem lehet tárgyalni, mert csak egy egységes, az ellenzék összes pártjait magában foglaló békéről lehet szó, nem helyes. Ha ez így lenne, tényleg Justh Gyula volna a helyzet, vagy legalábbis a béke feltétlen ura. Justhtal ebben az állapotban egyáltalán nem lehetett tárgyalni, ezt a múlt eredményei is kellően bebizonyították. (Lásd a koalíció utolsó hónapjait.) Azt sem tagadom, hogy inkább kívántam volna a Justhékkal való megegyezést, főleg azért, mert a liberális és progresszív fejlődést ebben az irányban látnám biztosítottnak. Az Apponyi, Rakovszky stb. támogatásával létrejött megegyezés félős, hogy egy reakciós blokk megerősödéséhez vezet. Szerintem Justhék egy megbocsáthatatlan hibát követnének el akkor, ha magukat teljesen kiszorítani engednék, ami pedig könnyen megtörténhet, ha az Apponyi-féle pontozatok honorálásával az ellenzék frakcióiban szakadás áll be és Justhék izolálva maradnak a szerencsétlen prioritási taktikájukkal.