Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

gyarok rokonszenvének elnyeréséért még néhány magyar szó elnyaggatására is erőltette „német nyelvét". A delegátusokat úgy szólította meg, hogy „Tisztelt Uraim" majd patetikusan felkiáltott: „veszélyben a haza". Beszédét azzal végezte, hogy „ne bántsd a magyart"! A szegény tábornok minden előzékenysége kárbaveszett, inkább ellenkező hatást ért el, mint amire számított. Ez annak a jele, hogy a XX. század delegátusai más értelmi nívón állnak, mint naiv őseink, midőn oly könnyű volt a magyarokat a nemzeti hiúság „legyezgetésével" becsapni. A szkeptikus utódok csak bosszankodva hallgatták ezeket az ízléstelenségeket és Auffenberg beszédéből főleg azt jegyezték meg, ami a kritika tárgyára alkalmul szolgált. így főleg azt nehezményezték, hogy a hadügyminiszter nem egyszerű nyíltsággal foglalt állást a parlamentek előtt fekvő véderójavaslatok mellett, hanem e helyett elég világosan kifejezte azt, hogy őt a javaslatok nem elégítik ki. A maga részéről nem nagy súlyt helyez azokra az előzetes pénzügyi megállapodásokra, amelyeket a pénzügyminiszterek elődjével, Schőnaich-al megkötöttek. A reális helyzet szükségletére hivatkozott, mely sokkal nyomatékosabb annál, semhogy azok megvalósítása elé előzetes paktumokkal akadályokat lehetne gördíteni. [...] Az Auffenberg beszéde által felkeltett hangulat egyébként híven tükröződött vissza a pártok magatartásában. A munkapárt és a Kossuth-párt részéről a fogadtatás éppen nem volt barátságos (1. pl. Heltai beszéde), addig a Justh-pártiak feltűnő kíméletességgel bántak vele, és ellenzéki hevüknek legjavát Aerenthalnak tartották fel. Ezen a tényen mit sem változtat az a beállítás, mellyel a honvéd budget mai tárgyalása kapcsán (jan. 13.)

157 Bakonyi Samu a justhisták magatartását igazolni megkísérelte. Mégpedig azt a tényt, hogy az ellenzék szavazott Auffenberg ellen, a munkapárt pedig mellette, mert ez csak természetes következménye a politikai pártállásnak. Ami azonban természetellenes, az a mód, amellyel a t. Justh-párt a trónörökös vélt kegyeit keresi és az a különbség, amely a támadás fokozatában megnyilvánult aszerint, hogy a támadás a trónörökös ellenfelét, Aerenthalt, avagy a trónörökös emberét, Auffenberget illette. Erről szépen hallgatott a bölcs Samu, minthogy nem is kedvező témája a beszélgetésnek egy olyan „taktika", amely talán csak véletlenül, de feltűnően hasonlít ahhoz, amelyet Ausztriában a „keresztény szocialisták" űznek. [...] Az újesztendő eseményei közé tartozott az a cikk is, amellyel Kossuth „békélő hajlandóságát" bejelentette, anélkül persze, hogy a jószándékon felül valami sokkal kecsegtetett volna. Inkább a „kézmosó Pilátus" szerepét játszotta, amidőn előzetesen is elhárította magáról a felelősséget a „bekövetkezendőkért", mellyel szembeszállni nem tud, még ha komolyan akarna is. Nem az első eset ez a jó Kossuthnál, ki már többször hirdette a bölcsességet, semmint bölcsen cselekedett volna. Valószínűleg így lesz ez most is, mert Kossuth rabja a „mesterkélt népszerűségének". Tény az, hogy a Kossuth-párt egy nagy részében megvolna a hajlandóság arra, hogy magukat Justhék terrorja alól emancipálják, de sem Kossuthnak, sem Apponyinak nincs meg a bátorsága ahhoz, hogy Justhék erőszakoskodásával szemben a mérsékeltebb felfogásuknak érvényt szerezzenek. Ez az erélytelenség bomlasztotta meg annak idején a koalíció sorait, ez az erélytelenség