Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

Tiszával beszéltem hosszasabban. Tisza is kérdezett, hogy vállalnám-e esetleg az elnökséget, de azután nem próbált kapacitálni. Rátért az ő esetleges vállalkozására, melyet keservesnek, de bizonyos körülmények között szükségesnek jelzett. Én közöltem vele aggályaimat az eró'szakot illetően és ismételtem azt a taktikát, amelyet már többször kifejtettem. (Békés kivárás.) Tisza nem mondott túlzottan ellent, de kétségét fejezte ki, hogy az erősebb rendszabályok elkerülhetők lesznek. Bizalmát fejezte ki, hogy az ország közvéleménye igazat fog adni azoknak, akik a kisebbség terrorizmusával bátran leszámoltak. Egyébként kijelentette, hogy Ő nem gondol az erőszakra mint rögtön igénybe veendő eszközre, csupán csak mint olyan „ultima rációra", melytől nem szabad visszariadni. A ház mostani feloszlatását feleslegesnek tartja, mert hisz a nemzet megadta nekünk a többséget, rajtunk áll, hogy azzal élni is tudjunk. A választásoknak nincs tehát politikai indokoltsága. Erre megjegyeztem, hogy mintegy „stráf expedíció" lenne az obstruáló kisebbség ellen. Ezt az érvet Tisza elfogadta, de hozzátette, hogy ennek nem lenne eredménye, mert a megfogyott kisebbség is újra kezdené az obstrukciót (??) még nagyobb hévvel, mert mindaddig lesz obstrukció, míg azzal le nem számolunk. E tekintetben Tisza teljesen a régi, úgy beszél, mint már 1898-ban Bánffy alatt. Az 1904/1905. évi tapasztalatokat nem akarja akceptálni, hogy az erőszak útja helytelen és csak azt reméli — ez szól fanatizmusa mellett —, hogy a nemzet másodszorra helyesen fog ítélkezni. Konkrét kérése az volt, hogy az alelnökök ne távozzanak egyszerre Berzeviczyvel, nehogy az elnök választása egy tehetetlen korelnök anarchiája alá essék. Ezt az ígéretet könnyen megtehettem neki, azzal a feltétellel, hogy az elnök megválasztásáig tőlünk semminemű „notórius házszabálysértést" nem fognak kívánni. Ha ez az eset állana elő', úgy az azonnali távozás kényszerűsége reánk nézve is bekövetkeznék. Tisza egyébként igen meleg, férfias és rokonszenves hangon beszélt és bár alapfelfogásunk eltérő is volt, kölcsönös megbecsüléssel és férfias megértéssel búcsúztunk egymástól. Röviddel Tisza után Khuennél voltam, aki ismételte a kérést az alelnöki állás ideiglenes megtartására. Az elnöki állásra egy szóval sem kapacitált, ellenkezőleg ismételte, amit e tárgyban már Zichy Jánostól hallottam (lásd fennebb). Khuen ma is rendkívül jólelkű és jóakaratú embernek mutatta magát, aki iránt igazán csakis hálás érzetekkel viseltethettem. A békéről is beszélt, és azt a benyomást szereztem, hogy bár nem tenne semmit egy elfogadható kibékülés meggátlására, a kompromisszumos tárgyalások neki nem szimpatikusak. Körülbelül kimondotta, hogy a Kossuthékkal folytatandó béketárgyalásokba nem fog belemenni, mert nem látja az egyoldalú békének a hasznát Justhék kívülmaradásával. Nem bízik Kossuthban, amire az 1903. évi „emlékek" feljogosítják. Beszélt a kilences bizottság programjának végrehajtásáról is. Itt azon az állásponton van, hogy a kormány csakis egy deklarációt tehet a közeli megvalósításra anélkül, hogy a rendezés mikéntjébe már most belefogna. Ebben igaza lehet, kétségtelen, hogy bármilyen legyen a megoldás, az ellenzéknek csak egy ürüggyel több lesz arra, hogy a kormányt támadja. Ha a véderojavaslat le lesz tárgyalva, ez a kérdés is megoldásra fog találni. Ezt a király is egyenesen kí-