Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

a saját vezérét kompromittálni, és ezért úgy képzelte a dolgot, hogy a munka nem szép részét majd elvégezteti egy második Perczel Dezsővel. Ma azután felkeresett a harcosok egyik agilis tagja (Voinits Sándor) és kijelentette előttem, hogy ők békét és csendet akarnak, mert azt semmi esetre sem engedhetik meg, hogy Tisza legyen a ház elnöke, s hogy az ő nevéhez fűződjék az „általa propagált nagy letörés". Hát ez egy nagyon szép gondolkodás, de egyúttal furcsa világításba állítaná Tiszát, feltéve (ami azonban ki van zárva), hogy ő is tudott erről a „mentő vállalatról". Mert másokat neki ugratni olyan valaminek, amit az ember a maga vagy barátai számára kompromittálónak tart, az enyhén szólva undelikát dolog és csak jellemzi Voinits Sándor korlátoltságát, hogy egy ilyen kényes dolgot ily könnyedén, mint magától értetődőt feltálal. Az ellenzék által már a nyár óta várva-várt esemény, azaz a hadügyminiszterváltozás, tényleg megtörtént (szept. 21.). A távozó Schönaich helyett Auffenberg Móric szarajevói hadtestparancsnok lett a hadügyminiszter. Az ellenzék által eszkomptált nagy emóciók azonban elmaradtak. [...] így tehát folyik a nemzet nagy küzdelme a maga „megszokott" útján és a „névszerinti" szavazások egyhangú unalma máris elaltatta a közvélemény érdeklődését a törvényhozás ügyei iránt. Ma a karzaton összesen 16-an voltak, pedig ma kivételesen a nemzeti küzdelem egyik bajnoka szállott síkra, a jó és nemes Csermák, aki azonban még legközelebbi párthíveit sem volt képes fellelkesíteni. Az obstrukció által felkeltett „unalom" ismét megszólaltatta a „nemzeti küzdelem" elszánt hívét és bölcs patrónusát, Andrássy Gyulát, aki egy, a „Figyelőben" megjelent cikk keretében — Réz Mihállyal vitatkozva — tulajdonképp az obstrukció jogosultsága mellett tört lándzsát. Igaz, hogy Andrássy — hivatkozva izolált politikai álláspontjára — tiltakozik az ellen, hogy őt a pártpolitikai küzdelmekbe bevonják és ezért a mai harcról expressis verbis

140 nyilatkozni sem kíván, ámde fejtegetései diplomatikus fordulatokban mégis oda konkludálnak, hogy nehéz időkben az obstrukció jogosult fegyver lehet. A küzdő ellenzék pedig az ő fejtegetéseire hivatkozva obstrukciós hadjáratot folytat a konkurrens 67-es kormányzat ellen. Megérte Andrássy azt a nagy dicsőséget is, hogy „jóbarátja", Justh Gyula a losonci népgyűlésen (szept. 17.) Andrássy cikkét (aranyszavait) olvasta fel akkor, amidőn a 67-es kormány és kiegyezés ellen és az általános, egyenlő és titkos választói jog mellett agitálva, az ellenzék mai épp oly lelketlen küzdelmét glorifikálta. De azért Andrássy ma is a 67-es kiegyezés legbölcsebb interpretátora és politikusaink között az, aki legkövetkezetesebben és legönzetlenebbül ragaszkodik elveihez mindaddig, míg nagyúrias fölénnyel nem hirdeti, hogy ismét egy kissé csalódott. Természetes, hogy az Andrássyék libériáját hordozók most ismét újult erővel szegődtek az obstrukció erkölcsi (passzív) szolgálatába és arisztokratikus lényük tiszteletben tartásával az obstrukció durva (technikai) munkáját a plebejus kliensekre bízzák. Szept. 25-én fog megnyilatkozni Csanád megye közönsége is a verseczi (obstrukció ellenes) átirat tárgyában. A mérkőzés érdekes lesz annyiból, hogy Justh Gyula nemzeti fővezér itt maga áll küzdő csapata élén. Dacára a „nagy" fővezérnek, remélem, hogy Csanádban is a józanság politikája fog újabb győ-