Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

ban a türelmetlenkedők napról-napra szaporodnak". Kijelentés, mely nem éppen a türelmesség jegyében született. Persze Tiszánál a jeles kvalitások és az ész annyira predominálók, hogy nála az „önfegyelmezést" még feltehetjük, nem úgy a harciasok többi részéről, akik között Tallián viszi a vezérszerepet. Tallián Összes képessége egy maroknyi ál-energiában csúcsosodik ki, nagyon tudja a „dirigenst", a kombattánst adni, de látóköre nem haladja túl egy rendőrkapitányét. Minden felszólalásával egy tapintatlanság vagy meggondolatlanság van egybekötve. Meglátszik rajta az az önhittség, amely az aránylag szép karriert csinált „tanulatlan" embereket, a közpálya ezen „szerencsefiait" jellemzi. Az utóbbi időben mintha aktívabb szerepre is vállalkoznék, és nem vélek túlságosan csalódni, ha benne látom a jövendő házelnökét, aki majd Tisza parancsszavára kezeli a házszabályokat és mindenesetre meg fogja valósítani itt is élete mottóját: „többet erővel, mint ésszel". De mi tagadás lenne, a párt többségének szimpátiája e felé az irány felé hajlik, és ha ma mégis a passzivitás álláspontjára helyezkedhetünk, úgy ez kizárólag csak a miniszterelnök befolyásának köszönhető. Más irányban és más szempontokból kiindulva tapasztalható a türelmetlenség Berzeviczynél is, aki már-már dignitását félti az obstrukciós ülések lehetetlen elnökléseitől. A múltkor egészen komolyan közölte velünk azt a tervét, hogy amennyiben a technikai obstrukció nem találna leszerelni, úgy ő rövid időn belül le fog mondani, még pedig azzal az okadatolással, hogy az ellenzék harcmodora, lehetetlenné téve a tárgyalások normális vezetését, kénytelen ebből magára nézve a végső konzekvenciákat levonni (aug. 30.). Berzeviczy, aki az ellenzék részéről érthető okokból ünnepeltetik, ezzel a lépésével azt is elérni reméli, hogy az ellenzék az ő kedvéért esetleg beszüntetné a technikázást, mivel restellne, hogy az elnökválságot frivol harcmodorával előidézze. Ha viszont az ellenzék nem engedne, és Berzeviczyt csak egy szép elbúcsúztatásban részesítené, úgy B. akként okoskodik, hogy önkéntes távozásával egyúttal módot nyújtana a kormánynak arra, miszerint helyébe egy minden küzdelemre kész elnököt ültessen, helyesebben többsége által megválasztasson. Hozzájárul B. elkedvetlenedéséhez az a körülmény is, hogy nincs Khuennél valami jó, semmi esetre sem bensőbb viszonyban, amint ezt már kezdettől tapasztaltam. Khuennél közöltem Berzeviczy tervét, aki a türelmetlenkedést itt is időszerűtlennek találta, és annyit jegyzett meg, hogy az elnökség távozása ma nagyban az ellenzék malmára hajtaná a vizet és nagyon megrontaná a kormány taktikai sanszát. Bár erre megkértem (és ez különös), a mai napig sem beszélt Berzeviczyvel, aki bár terve kivitelét azóta nem is említette, de természetesen napról napra aprehenzívebb, főleg mert tudja, hogy Khuen általam értesült lemondási szándékáról. Az erről való várva várt lebeszélés elmaradása persze sérti B. hiúságát. Részemről azt hiszem, hogy Khuennél legfeljebb csak felelőtlenségről lehet szó, illetve „természetéhez képest" nem tulajdonított nagyobb jelentőséget B. elkedvetlenedésének. Az újságok (értsed: ellenzéki sajtó) hazudozásait, mint egyedüli politikai eseményeket ide feljegyezni szükségtelennek látom, — természetesen az ellenzéki lapok szerint a kormány már megbukott, már válságban vagyunk, melyet csak siettetni fog az erőszak. Megindultak már a jövő kombinációk is — és